|
Témaindító hozzászólás
|
2010.07.01. 13:52 - |
Ím maga a varázslatos erdő! Lássd és csodálj! Perverzkedésnek és gyilkolásnak nincs itt helye! Kötelező legalább egyszer leírni a tájat - ahogyan rókád látja. Milyen illatokat érez, milyen színeket lát...
|
[35-16] [15-1]
 Cindy csak vállat vont. - Nem hinném ,hogy hiányolnak. - mormogta összevont szemöldökkel, majd testén végig futott valami borzongás. - Szabályokat szegni?- kérdezi, majd elgondolkodik a dolgon. Ha nemet mond, talán mehet is vissza a falkájába és töltheti ismét egyedül minden napjait. Ha viszont igennel válaszol, jó esélye van arra, hogy valami hatalmas galibába keveredjen. Mégis annyira vágyott Bi Rain társaságára, hogy megkockáztatta azt, amitől minden porcikája ellenkezett. - Rendben, szegjünk szabályokat. - mondja kicsit reszelős hangon, majd feláll az asztaltól. |
- Elbambultál – közölte mialatt kissé illetlenül az utolsó néhány falatot is kinyalogatta a tálból. Szeme vörössége megint élénkké vált, ahogy sötétedni kezdett. – A falkád nem hiányol? Biztosan aggódnak az ő értékes és védtelen kis nőstényükért – fintorodott el amint ismét visszabújt belé kötekedő énje. – Védtelen vagy mert túl hamar bízol meg idegenekben – állt föl, hogy néhány könnyed lépéssel Cindy mögött teremhessen. Fogaival gyengéden végigkarcolta a nőstény fülét és úgy susogott bele. – Maradsz velem szabályokat szegni? - nyomta orrát a másik puha bundájába. Maga sem gondolta komolyan szavait, egyszerűen incselkedett a nősténnyel hogy az rávágja a nemet és ő elégedetten szeme elé vethesse gyávaságát.
 |
A nap nyugovóra tért, és az utolsó lapos sugarai még megvilágították a kis asztalt. Talán Bi Raint csettintése, vagy talán a táj sötétbe borulása okozta, hogy a ki gyertya meggyulladt. Mindenesetre a nőstényt elkápráztatta a mutatvány, kikerekedett szemekkel figyelte a tűz körül röpködő bogarakat, akik a szokástól eltérően más-más színben pompáztak. - Gyönyörűek. - mondta megbabonázva, de a komikus állapotából a hím kizökkenti. Fejét megrázva viszonozza a jó kívánságot, majd egy kisebb húst a szájába vesz, és alaposan ízlelgeti. Talán sosem evett még ilyen hjó nyulat egész életében, és mint tudjuk az idő relatív. Cindy csöndesen, lehajtott fejjel majszolja a nyulat, mindaddig, míg Bi Rain meg nem szólal. A hím hangjára felkapja a fejét és bájos mosollyal néz a másikra. |
Maga alá húzva lábait csábos mosollyal könyököl fel az asztalra. – Mint mondtam kedves, szabályt szegni jutalommal jár – kuncog elégedetten. Mancsával megsimítja az asztalra hullt rózsát és egy szirmot elmorzsolva ismét feltekint a nőstényre. – Talán kicsit nyálas, de legalább meghitt – villantja ki fogát az előtte termő zsákmányra pillantva. Csettint egyet mire a gyertya lángja játékosan fellobban s parányi tüzecske képében hívja táncra az arra röpdöső, és az erdő mélyét olyannyira kedvelő, szentjánosbogarakat. – Nem voltam biztos benne hogy lesz hatása.. De olybá tűnik bevált – kuncog a gyertyás trükkre célozva, egyenesen Cindy szemébe pillantva. – Nos jó étvágyat édes… Cindy – libbenti meg farkát kecsesen.
|
Cindy vonakodva ugyan, de lehajol a nyúlhoz, hogy belekóstoljon, azonban ebben a pillanatban, valami fejbe vágja, és a jól irányzott ütéstől elterül a földön. Fejét egyik mancsával simogatva és szüntelenül szitkozódva keresi a tettest, aki leütötte. A nőstény szemei elkerekednek, mikor meglátja támadóját és a fegyverét, ami valójában a támadó saját lába volt. Cindy riadtan meredt a repülő asztalra, ami a nyúltetem fölé tornyosult, majd az asztallapra egy csinos kis fehér-piros kockás terítő szállt le a magasból. Legvégül egy gyertya és egy vázában egyedül álldogáló (forever alone) rózsa egészítette ki a terítéket, és ezzel végleg romantikussá téve a képet. Az asztal alatt nem sokkal a jelenségek után a nyúl kibukkant és gusztusosan kettéválva, két tányérra helyeződött. Cindy odamerészkedett az asztalhoz, és félénken megszimatolta a furcsa tárgyat. Majd mikor konstatálta, hogy azzal semmi gond oda ült egy szimpatikus hús kupac elé, és Bi Rainre nézett. Halványan elmosolyodott, majd mikor a hím visszanézett rá, tekintetét az égre függesztette. A nap már lenyugodni készült és az égen halványan kezdett kirajzolódni megannyi csillag körvonala. Cindy lelki bánata, mintha elszállt volna. Minden olyan kellemesnek tűnt. Olyan varázslatos volt minden és valójában nem érdekelte, hogyan került ide az asztal, meg minden, csak az érdekelte, hogy Bi Rain szembe üljön vele és egyenek.
|
Cöhh – fintorog mit sem törődve a másik pánikba esettségével. – Szerinted ez idő alatt kifutattam az erdőből és megvártam amíg egy zsákmány a számban nem terem? Ne törődj már az ilyen értelmetlen szabályokkal. Ostobaság. A rókáknak enniük kell akár varázslatos az erdő, ahol nyulak szaladgálnak akár nem. Szerinted a rigók hallgatnak a badarságokra és nem esznek gilisztát ha erre téved röptük? Eddig sem kerültem bajba – heveredik le ásítva. – Ne legyél ennyire nyuszi te is, mert meg talállak kóstolni – nevet föl. Hátán hideg borzongás fut végig, amint egy nagyobb szellő vág át a bokrok övezte tisztáson. Fejét felkapja és füleit gyanakodva lelapítja, majd sietve vállat is von. – Állsz még ott és remegsz egy darabig vagy hasznosság teszed az időt? – vonja föl szemöldökét.
|
Cindy csak a szemeit forgatja a hím acsargására, majd mire észbe kap Bi Rainnek csak hűlt helyét találja. A nőstény riadtan körbe néz, bár tudja, hogy élete biztonságban van, mégis szíve hevesebben kalimpál, mit általában. Nem sokkal később az idegen egy nyúl tetemmel a szájában tér vissza. A nőstény szemei kikerekednek. Úgy tudta, a Varázslatos erdőben nem lehet gyilkolni, majd a hímre nézett. - Ezt ugye az erdőn kívül fogtad? - kérdezi leplezetlen félelemmel, miközben füleit folyamatosan hegyezi. - Mondd, hogy nem itt fogtad! - mondja, szinte már könyörögve, és valami susogás üti meg a fülét. A hang irányába kapja a fejét, és mintha a bokrok között két sárga szempárral találta volna szembe magát. A nőstény megdörzsölte szemeit és boldogan nyugtázta, hogy az imént látott, két fénypont csak képzeletének szüleménye volt csupán. Mégis a nőstény addig nem nyugodott meg, míg a hím nem válaszolt a kérdésére.
|
Mélán, szótlanul pillog rá majd egy ideges acsargással elkapja fejét. – Te csak ne gúnyolódj rajtam – szipogja sértett hangnemre váltva. Összeszűkített szemével felpillant a magasan fejük fölött záródó lombkoronákra és szótlanul méregeti a levelek közt átsejlő napsugarakat. Néhány pillanatig csak az erdő susogása töri meg a csendet. Az aljnövényzetben érezhető mozgás támad mire Rain elkezdi hegyezni a fülét. Lapos kuszásba helyezkedik, súlyát tomporára helyezi és eltűnik a bokrok közt. Néhány pillanat múlva egy nyúllal a szájában jelenik meg finom vonalú teste, az árnyak takarásából. – Kisasszony – helyezi Cindy elé a zsákmányát és mancsával közelebb löki. – Beszélgessünk kellemesebb témákról. Még egy kis finomságot is kerítettem hozzá – suttogja mézesmázosan, orrát a nőstény orrához tartva.
|
Cindy elmosolyodott a hím kedvességén, majd arcáról lelohadt a vigyor, mikor a bókból, inkább sértés lett. A nőstény felvonta egyik szemöldökét és úgy nézett a hímre, majd előre meredt. - Csak olyas valami történt, aminek nem kellett volna. Átvertek, meggyaláztak. - mormogja, majd ismét a hímre néz. - Sajnálom, de nekem nincs meg az a képességem, hogy elrejtsem az érzelmeimet. - mondja, szinte már elfulló hangon. Szemeit szúrják a könnyek, amint eszébe jut a végzetes éjszaka és az a kedves idegen, akivel felfedezte az élet rejtelmeit. - Na és, Mr.TökéletesenKépesVagyokElrejteniAzÉrzelmeimetÉsNemMegosztaniDolgokatMagamrólnak van valami hozzáfűzni valója a gyengeségemhez, vagy boldog lehetek, hogy nem tépi le rólam a sálat? - kérdezi méla megvetéssel, majd tekintetét szúrósan a hímre szegezi. Bár tudta, hogy a hangulatváltozásai igen csak veszélyeztetik a küldetését abban, hogy megkedveltesse magát Bi Rainnel, de a kedves idegen, néha nagyon bosszantó tudott lenni.
|
Csípőjét lassan himbálja ide-oda ahogy puha léptekkel veszi az avar akadályait. Tekintetét fürkészőn Cindyn tartja. Az ágak néha bundájába akadnak, de fürge léptekkel igyekszik kerülni őket mit sem vesztve kecses tartásából. Azon kapja magát hogy saját hangja töri meg a kettejük közt hídként függő csendet. – Mi történt? – szűkíti össze szemét. – Úgy értem veled mi történt. Szomorúnak tűnél – maga is meglepődik hogy érdeklődik az apró nőstény érzelmei iránt. Milyen balgaság – prüszköl magába. Majd megrázva fejét próbálja ráfogni, hogy nem akadt hirtelen más, felszínesebb témája. – Elég átlátszóak az érzéseid már első ránézésre is – teszi hozzá gúnyosan hogy saját lelkiismeretét nyugtassa.
|
Cindy a heves válaszra összehúzza magát, füleit hátra csapja, és riadtan mered Bi Rainra, majd mikor a vélt vihar elcsendesült, édes,meleg lehelet csapja meg az arcát. A felajánlott sétát természetesen a nőstény elfogadja. - Persze, mehetünk. - mondja rekedten, majd a hím mellé szegődik és próbálja eltalálni annak meneti ritmusát. Egy ideig nem szól az úton egy mukkot sem, megijedt az idegen heves természetétől, de mégis valami vonzotta a dologban. ~Talán mazochista lennék? ~ kérdi magától összeráncolt szemöldökkel, majd gyorsan kiveri fejéből a kérdést, ugyanis érzi magán Bi Rain meleg tekintetét. Rózsaszín szemeit gyengéden a hímre szegezi, majd, hogy a kellemetlen csönd megszűnjön mondani, akar valamit, de a másik megelőzi őt, amin a nőstény édesen elmosolyodik.
|
A Fény falka említésére halkan fölhorkant, majd némán hallgatja végig a nőstényt. Pislogva nyugtázza a hangulatingadozások hosszú sorát, végül mély, bódító hangján szinte fesztelenül felnevet. – Mi közöd az én dolgaimhoz kicsike? Arra járok-kelek amerre kedvem tartja. Nincs ki megakadályozzon ebbe – jelenti ki büszkén feltartott fejjel. – Én erős vagyok. Nem támad meg senki ha erre találok járni – hajol hozzá összeszűkített szemmel. Édes lehelete csiklandozza a nőstény arcát, ahogy fújtatva visszavesz a hevéből. – Jobb teszed ha lenyugszol. Sétálunk? – biccent nagyvonalúan ajánlkozva.
|
- A fényfalka tagja vagyok. - jelenti ki, és büszkén kidülleszti mellkasát, majd mint a hidegzuhany, úgy éri a sértő kijelentés. - Csak ne mondd rám, hogy szelíd. - morogja, majd összefonja mellkasa előtt mancsait, és duzzogóra veszi a dolgot. ~ Édes?~ gondolja végig a hím nem rég elhangzott szavait. Ezen a szón megakadt csöppet a tudománya. ~ Nem vagyok én édes, ki mondta ezt, hol hallotta és egyáltalán, milyen kijelentés ez?! ~ Bosszankodik magában, majd ismét Bi Rainre néz. - Ez még nem magyarázat arra, hogy mit keresel itt. - mondja kicsit élesebben, mint szerette volna. Emiatt a hangerő miatt, kicsit összehúzza magát, és mielőtt a másik bármit is mondhatna, megszólal. - Bocsánat, nem így akartam mondani. - füleit hátracsapja, és valójában maga sem érti ezeket a hangulatváltozásokat, amik végig futnak rajta.
|
- Sok helyen járok – pattintja össze hanyagul körmeit, saját mancsát vizslatva. – Falkatag vagy kislány? Mit is mondtál… - tesz úgy mint akinek hatalmas koncentrációjába kerül felidézni az említett nevet. – …Cindy. Édes – pillant föl rá. – Elég szelídnek tűnsz – mosolyog továbbra is fölényes magabiztossággal. Szőre kicsit felborzolódik saját, selyemfinomságú sértésén. Tekintete egy pillanatra találkozik rókatársa csillogó, nyílt szemeivel mire kissé följebb húzza az orrát. Mit is gondolt? Mit fog ő most csinálni?
|
Cindy nem vett észre semmit a sietségen, túlságosan el volt foglalva a saját bánatával, mintsem, hogy ilyen apróságokra felfigyeljen. - A nevem Cindy. - mondta kislányos félelemmel a hangjában, majd füleit hátra csapva, félénken a hímre nézett. - Ennyire látszik, hogy magányos vagyok? - kérdezte halkan inkább magától, mint sem Bi Raintől, majd magában megrázta a fejét és ismét zavarodottan pillantott az idegenre. - És te, hogyhogy erre jártál? - kérdezi hosszú szünet után, minek következtében tekintetét a másikról elkapva a fűszálakat kémlelte. Furcsa volt a nőstény számára, a hím, egyszerűen már attól összecsavarodott a nyelve, ha ránézett a másik mancsára. Cindy feltételezte magában, hogy valószínűleg ez azért történhetett meg, mert már idejét sem tudja, mikor volt utoljára társaságban. Vagy mégsem ez ennek az oka?
|
- A nevem Bi Rain – merevedett le egy pillanatra és rájött hogy túl gyorsan vallott színt a nevét illetőn. Igyekezett nem zavartnak tűnni. Mégis honnan halhatott volna róla egy ilyen mezei kis róka lány? Arcára újra visszakúszott az az ijesztően andalító mosoly. – Aki egyedül jár ilyen fancsali képpel minden bizonnyal magányos. Csupán ezért feltételeztem – ült le a mási kelé. Fejét finoman félrebiccentette, farkát illendőn mellső lábaira fektette. – Téged hogy hívnak kallódó leányzó? – kuncogott fel halkan, bájos rekedtséggel hangjában.
|
Cindy első pillanatban megrettent az idegentől, majd a hím édes illata megnyugtatta őt. Borzongás futott végig a gerincén, mikor az idegen belesúgott a fülébe. - Magányos? - kérdezi tetetett értetlenséggel, ami a hím nézéséből, elég vacakul sikeredett. - Miből gondolja, hogy magányos vagyok? - kérdezi lehajtott fejjel, már-már suttogva. Mancsai e percekben valami okból kifolyólag roppant érdekesnek tűnnek a nőstény számára, de egy idő után, nem tudja megállni, felnéz a másikra. - Kicsoda maga? - kérdezi élesen és tekintetét belefúrja az idegen szemeibe. Valami volt a hímbe, valami volt benne, ugyanis Cindy nem bírta folytatni a keménykedést. Lábai ellazultak és szája mosolyra húzódott. Mi ez a vonzerő? Hogy képes akárki is ilyen hatalommal bírni, hogy egy védtelen, magányos, kiszolgáltatott nőstény, ennyire megnyugodjon tőle? Mi a titka? Nos, kedves olvasóink, a következő részben ezt is megtudhatják. ^_^ Folytatás, a reklám után. :D
|
A sötétségben, parázsló, vörös fénypont villant. Két keskeny, fénylő szembogár fürkészte a magányában kallódó nőstényt. A páfrányok közül lassan, igazán halkan suhogva egy mancs tűnt elő, amit karcsú, puha bundájú rókatest követett. Léptei hangtalanul surrantak a mohán. Köhintett. Kecsesen, farkát a levegőn szinte hullámként táncoltatva kerülte meg a másikat. Végigcirógatta a lányróka állát, ahogy elhaladt előtte. – Mi járatban e sötét és félelmetes rengetegben? – kérdezte színpadias sóhajjal mancsát homlokához emelve. – Kegyed igencsak védtelennek tűnik. Tán magányos? – susogta mézesmázos hangon orrát a másik füléhez érintve.
|
Egy nőstény kullogott az erdő szélén, magányosnak és megalázottnak érezte magát. Olyan szépen indult a kapcsolatuk Rayyal és ilyen csúnyán végződött volna? Valójában a nőstény csak túr értékelte a hím érzéseit, amik valójában nem is voltak. Cindy nagy szemeit az égre szegezte, majd leült egy fa tövébe. A bokrok között Szent János bogarak repkedtek és minden olyan csodálatosnak tűnt. De kit érdekel ez a csoda, ha nincs kivel megosztani? A nőstény nagyot sóhajtott, majd körbe nézett a terepen. A bokrokon, a fákon és a virágokon, mint megannyi fénylő drágakő, világított, valami földöntúli por, s így adva azon kevés állatoknak jelző fényt, kik ide tévedtek. Cindy összeszedte magát és próbált valami másra gondolni, hogy addig is lefoglalja magát, elindult a kivilágított ösvényen. Lábait lustán emelgette a földről, miközben rózsaszín szemeivel a szebbnél, szebb növényeket figyelte, de valahogy nem volt kedve azt csinálni, amit régen. Ha most boldog lenne, az összes növény megfigyelné alaposan, körbe szaglászna, hemperegne. De a nőstény, most nem boldog. Vár valakire, aki megvigasztalja,aki segít neki átlépni ezen a nagy lelki traumán, ezen a kapcsolaton,amit a róka túlértékelt.
|
Glaceon elégedetten húzta ki mellkasát, majd újra természetnek adta magát. Mindent hó borított, s minden fehér volt. A szűz hó ropogott mancsa alatt, és a hideg átjárta a testét. A nőstény a hóba vetette magát és hemperegni kezdett benne. Fagyos testére a porhó ráragadt - hála a surlódásnak :P
|
[35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
