|
Témaindító hozzászólás
|
2009.12.04. 21:43 - |
A fő gotto ( Sombra) ide hívja falkatársait, ha valamit be akar jelenteni. |
[60-41] [40-21] [20-1]
 - Téged nem az eszedért szeretnek, igaz? - nyávogta a fénymacska kedvesen dorombolva - Azt hiszem, tényleg nem figyeltél az előbb.
- Sikerült elérned a gonoszságnak azt a fokát, hogy tényleg lenne esélyed uralkodni a világon. De ha ez így lenne, csak te lennél a legjobb, a legnagyobb. És persze ezt nem tetszik pár olyan hatalomnak, aki jelenleg még erősebb nálad. Például magának a sors meg nem nevezett urának.
- Tehát az a helyzet, hogy jönni fog pár fénymacska, akik kellemetlenül fájdalmas, és valószínűleg lassú módon... tudod, hogy rendesen megfizess az eddig elkövetett gaztetteidért, szóval hozzád sem méltóan szánalmas módon meg fognak ölni téged.
- Nem akarok mást, csak azt, hogy ez elkerülhető legyen, - megrázza a fejét - egyrészt azért, mert ha azt gondolnám, hogy halottnak kellene lenned, már nem élnél, másrészt, nem hiszek a megváltoztathatatlan sorsban.
- Ugyan már Sombra, - tesz kísérletet, hogy barátságosan megnyalja a másik fejét - minek ez a uralkodási és gonoszkodási mizéria? Teljesen fárasztó egy macskának. Miért nem hagyod mindazokat a rossz dolgokat, amik a múltban történtek veled, és kezdesz egy teljesen új életet? Még azt sem mondom, hogy feltétlenül segíteni kellene a többieknek... Bár ha megteheted miért ne?
- És akkor talán lennének újból olyan barátaid, akik nem azért szeretnek, ami vagy, hanem azért aki vagy. |
 A fekete macska szótlanul és zavartan állt ott. Semmit nem tudott visszaválaszolni az ezüstbundásnak, sőt, még zavarában a tappancsa is elkezdett viszketni, ami még rosszabbá tette a helyzetet, Végül Gyémánttappancs ellépett tőle, egyenesen a gottohoz. Venge nagyot sóhajtott, tudta, hogy most kell úgy cselekednie, ahogy a fénymacska kívánja. Csupán remélni tudta, hogy a vezér eléggé el van ahhoz foglalva, mintsem vele és a szökési kísérletével törődjön, így szép csöndben eloldalgott..., ami végül futásba torkollott, ugyanis érezte, hogy valami kellemetlen dolog került a szemébe, ami eléggé csípte is... // Venge el. //
 A lila kandúr nem reagált semmit a jelenetre, teljesen hidegen hagyta a dolog és amúgy sem voltak problémái az ilyesfajta dolgokkal, mint a macskák nézetei, hiszen egyáltalán nem az ő dolga volt, hogy a szolgái miképp is élik az életüket, mindaddig amíg őt szolgálják... és hűek hozzá, természetesen.
Mielőtt még alkalma lehetett volna, hogy megzavarja a bájcsevejt, az ezüstbundás felé lépett. A kandúr vetett egy fintort, és igazából válaszra sem akarta méltatni a kérdést, de végül kiszűrte a fogain keresztül: - Minden bizonnyal megtennék. Nem gondolkodhatnak rajta, a vérükben van, így cselekednek, ahogy én látom jónak.
Az, hogy a másik lebuktatta, hogy teljesen harcképtelen ellene egy pillanat erejéig megrémítette. Szóval akkor nem az ő hibájából nem tudta egyik képességét bevetni. Erőltetetten elmosolyodott.
- Akkor ezek szerint maradt a diplomatikus megoldás, a bájcsevej. Hiába az én asztalom, lassan már kezdem unni. - feleli, közelebb lépve a másikhoz. - Nos, akkor hogyan is szabadulhatok meg tőled a szavak erejét használva? |
- Halhatatlan vagyok, ne bomolj már. - nyávogta Venge-nek hogy Sombra is hallja, majd ugyancsak hallhatóan hozzátette: - Csak amiatt aggódok, hogy ez a vezér cica mégis túl kevésre értékeli a macskák életét, és azt hiszi, nem tudlak újra visszahozni, ha ártana neked.
- Gondolod eléggé hűségesek a szolgáid, hogy meghaljanak érted? - trappolt a fögoto mellé, ezzel magára hagyva Vengét - Szólni fogok nekik, hogy gyáva vagy, ugye tudod?
- Gondolom, észrevetted, hogy nem működnek a képességeid, - nyávogta, miközben bundáján világító spirálminták jelentek meg - a szolgáké sem fog.
- Fölösleges mészárlás lenne az egész - tette hozzá, ahogy megtorpan/hátrább lép - de ahogy gondolod. |
Nem kellett sokat várnia arra, hogy a másik utánaszóljon valami nem szépet. A lila elgondolkodott egy darabig, hogy esetleg elengedje a füle mellett a sértést, de végül mégis hátravetett valamit.
- Csak a fogdmegeket hozom, hogy pateroljanak át egy másik világba. Hiszen arra vannak. Pomponlányokat meg... - kezdett bele, de inkább elhallgatott, miközben megállt, és hátranézett a válla felett, így éppen látva, ahogy a két macska turbékol.
- Nem tudok sehogy megszabadulni tetőled, igaz? - kérdezte.
Venge zavartan és egyben aggódva nézett ezüstbundás szerelmére.
- De magadra mindenképp vigyázol, ugye? - kérdezte alig hallható, remegő hanggal, és a háttérből ekkor felcsendült valami drámai-romantikus zene. |
A fénymacska vigyorogva nézett a távozó Sombra után, majd puhán végigfeküdt a talajon.
- Keresd meg a többieket, ha itt elszabadulnak az indulatok, nem tudlak megvédeni - súgta Venge fülébe - A gotok rám nem jelentenek veszélyt, de rád igen.
- Most akkor szépen lelépsz, jelezve, hogy megfutamodtál, - nyávogja Sobra után, - vagy hozol segítséget, hogy aztán mindenki előtt derüljön ki, hogy milyen gyenge is vagy?
- Nya jó, hozzál pompomlányokat is, ha lehet. Legyen már valami szép is itt - nyávogja tovább, egy gúnyos dorombolás kíséretében.
Ránéz Vengére, egy kacsintás kíséretében:
- Futás, apróság. És ne aggódj, tudom mint csinálok. |
A vezér továbbra se talált magában jobb magyarázatot Gyémánttappancs különös viselkedésére, minthogy azt, hogy ez egy hibbant, aki bölcsnek próbálja kiadni magát. Nem véletlen az a mondás, hogy a tudóst csak egy hajszál választja el az őrülttől... Az elgondolkodását a téma tárgya zavarta meg, vagyis a fénymacska, aki hempergését és gyerekes viselkedését abbahagyva végre felült és hozzávágott tömören egy mondatot, amire a kandúr értetlenül pislogott, de szerencsére a másik gyorsan folytatta, így Sombrának nem jutott ideje ezen agyalni. Nagy sóhajt vetve, egy csöppet arrogánsan folytatta.
- Azt hiszem, itt egyedül te vagy az, aki félreértett valamit. Feltéve, ha értesz bármit is, de ezt kötve hiszem. - nyávogta lekezelően, s többet nem kívánt evvel kapcsolatban szólni. Csupán ránézett a felé nyújtott mancsra, majd a fénymacskára.
- Aha, és még unikornist is láttam. - felelte és minden szó nélkül hátat fordított a társaságnak. |
- Az istenek mindenhol istenek. - nézett a vezérre furcsán, mintha az azt kérdezte volna, miért hideg a jégkrém - És mint ilyenek, mindenhol ismertek.
A fénymacska körül hirtelen megszűnt a kékfényű aura, mintha csak lekapcsolták volna a villanyt, majd kuncogni kezdett, majd vidáman a hátára hemperedve, látszólag a félelem legkisebb jelét sem mutatva vigyorgott fel Sombrára.
- Amit a picinek mondtam, az rád is igaz.
Mielőtt a gotto komolyabban reagálhatott volna az iménti sértésre, a fénymacska felpattant, és leülve a másik kandúr elé, komolyabban, de még mindig mosolyogva nyávogta neki:
- Egyáltalán nem terveztem, most, hogy összefutottunk, hogy bárhova is elmennék. Azt hiszem, félreértettél. Arra gondoltam, segítek neked, hogy méltó uralkodó lehessél.
- A macskákon való segítés a gyengém. - tette hozzá félrefordított fejjel - És úgy tűnik, neked szükséged van valakire, aki önként segít neked, nem félelemből, vagy mert éppenséggel az agyatlan szolgád. És eléggé nagy az egoja, és eléggé erős ahhoz, hogy bátran a szemedbe mondja, ha oltári marhaságot akarsz tenni. Mint például most.
- Tehát, szeretnék a helyettesed, és a tanácsadód lenni.
- Ráérek, teljesen mindegy, hogy mikor utazok tovább, mielőtt megkérdeznéd.
- És most, hogy ezt megbeszéltük, - emelete fel mancsát Sombra elé, hogy az megrázhassa, vagy megharaphassa, ahogy jónak látja - az első kérdés, hallottál már a Fénymacskákról?
// Gyt segíteni akar Sombrán is, hogy ne kelljen elpusztítani, mert ő hisz abban, hogy mindenkiben van valami jó. Másrészt, tudja, Sombra legegyszerűbb elintézési módja, ha eléggé felcukkolja, hogy megegye, vagy legalábbis jelentősen megrágcsálja ^_^ Igen, a fénymacska faj „ehetetlen” képessége undorító cheat. :P // |
A lila nem örült túlzottan annak, hogy az ismeretlen macska veszi ahhoz a bátorságot, hogy a néhai szolgáját megállítsa a cselekedetében, észrevételét ki is fejtette volna, de az ezüstbundásnak be nem áll a szája.
- Istenek és halandók... mintha a kettő között nem lenne bármi más...- felelte szűkszavúan, majd mosolyogva hozzátett egy kérdést is. - Amúgy, ha valóban nem vagy idevalósi... honnan is ismered ilyen jól isteneinket? - utána pár pillanatnyi lélegzet visszatartás után kimondta azt, ami bökte a csőrét.
- A szabad döntéshez mindenkinek van joga, nem kéne ilyen durván leteremtened. - mondta ki, bármennyire érezhető volt a mondata ( és az uralkodása közti ) irónia.
Nézte, amint a másik kandúr elkezd kőrözni körülötte, a mondandójára eleinte nem felelt semmit, inkább a fülét kezdte vakargatni a hátsó lábával.
- Elég sokan próbálták már. És amint látod, még nem sikerült... - mondta, ellenben a másik folytatta a gondolatmenetet. Abbahagyta a fülvakarást és a fénymacskát nézte. Óvatosan körbepillantott, egy időre Vengen is megállt a tekintete, majd visszanézett Gyémánttappancsra.
- Kezdem azt hinni, hogy csak egy őrült vagy // Nem gondolod, hogy szerepjátékot tévesztettél? // és nem tudod mit beszélsz.
- Alattvalóm! - szólt Vengehez, miközben felállt. - Gondoskodj róla, hogy... - kezdte el kiadni a parancsot, majd elhallgatott a mondat közepénél. A szokás hatalma. Végül legyintett. - Attól tartok, hogy, ha most elengednélek benneteket, híre menne annak, hogy jószívű vagyok, és ennek nem igazán örülnék... - hagyta nyitva a mondatot, ahogy szúrósan nézett fel a másik kék szemeibe, semmi jót nem sugallva ezzel. |
Gyémánttappancs továbbra is mosolyogva Venge után lépett, és finoman letolta a földre, közben továbbra is Sombrának intézve a szavait:- Ha több lennél, mint haladó, mondjuk istenek kölyke, akkor előbb vagy utóbb eljönne hozzád egy igazi isten, hogy leteszteljen, és ha méltó vagy, akkor befogadjon közéjük.
- Kinyírathatod magad, ha szabad macskaként ezt szeretnéd, - nézett le a pici kandúrra, aztán egy precíz mozdulattal végigkarmolta annak a fülét, hogy jól láthatóan kiserkenjen a vörös, csak élőkre jellemtő színű vére - de ne gondold, hogy megint feltámasztalak, ha ennyire ostoba vagy.
~ Meg nem is tudok egyszerre arra figyelni, hogy még azelőtt vegyelek kezelésbe, hogy a szíved leállna dobogni, és arra, hogy Sombra közben el ne rágcsálja a nyakamat… ~
- Tudod Sombra, - kezdett el kissé fenyegetően körözni a gotto körül - az a helyzet, hogy véletlenül tudom, hogy néhányan azon dolgoznak, hogy legyen egy néhai jelző is a neved előtt.
Hirtelen leül, zavartan félrefordított fejjel, és a kavicsok piszkálva a mancsával dorombolja:
- Bizonyos okokból, én ezt szeretném elkerülni. De ehhez az is kellene, hogy megértsd, ha így folytatod, amit elkezdtél, nem fogod sokáig húzni.
- És ha most arra gondolsz, hogy egyáltalán miért akarnák segíteni neked, ez egyszerű. Helyesnek tartom, hogy egy macska uralkodjon, de nem mindegy, hogy hogyan. |
A lila macska egy pillanat erejéig vetett egy grimaszt a vörös csíkokkal tarkított kamubundásra, amiért az hirtelen ilyen szelíd, kezesbáránnyá vált. Nem érezte volna, hogy a másik fél, így nem értette, hogy minek köszönhetően váltott hirtelen hangulatot. Szó nélkül figyelte, ahogy a másik megvágja magát, a lecsöppenő vért, ahogy a földre esett, majd a sebet, ami pillanatok alatt beforrt. Ettől újra vetett egy grimaszt.
~ Legyőzhetetlen vándor varázslómacska. ~ tette meg magában a rövid észrevételt. ~ De vajon jogosan van ekkora arca? Támadni is tud, vagy csak gyógyítani? ~ tette fel magának a kérdést, majd a büszkeségébe tiport kijelentés hallatán szólni kívánt.
- Azt mondtad az imént, csak átutazóban vagy errefelé, hát akkor miért adsz véleményt továbbra is az uralkodási módomról és az eszközeimről? - kérdezte, egy pillanatra megvillantva fogait - Bárhonnan is jöttél, nyilván tisztában vagy avval, hogy miképp is adnak a véleményre. És akár... Absol műve, akár nem... - egy pillanatig hallgat, majd az eddig felborzolt szőrét lelapítja és elmosolyodik.
- Ha nélküle nem lennék ilyen erős, és elpusztulnék, pusztulna velem együtt minden. És azt hiszem... - ül le, hogy mosakodásba kezdhessen - amennyi időt megéltem már én, nem hinném, hogy továbbra is csak halandó lennék.
- Ártatlanok vagy sem... egyszer úgy is meghal mindenki. És a magány nevű "büntetés" legyen a legkisebb gondom. - néz fel, majd látja, ahogy a másik macska a szeme előtt varázsolja át a bundáját egyszerű fehér, szürke cirmossá, s feltámasztós sztorinál meghűlt a vér az ereiben. Ha ez a macska fel tudta támasztani a szolgáját, a többit is fel tudja... Nem, ez csak kamu lehet.
- Macska, ide hozzám! - néz egyenesen Venge felé, aki zavartan pillog a háttérben, majd kétségbeesetten Gyémánttappancsra néz, majd a hajdani vezérére, de lassan elkezd lépkedni felé. Legfeljebb, ha most megölik, Gyémánttappancs elmenekülhet... vagy támadhat, vagy bármi.
A lila kandúr elégedett mosollyal nyugtázza, hogy a kicsike elkezd felé jönni, bár eléggé vonakodott az indulás miatt. Szóval megeshet, tényleg nincs már hatalma felette, ugyanakkor az még mindig fél tőle... De most mit is kezdjen egy halandó macskával?
// - Azért nincs fény isten, kedves Gyt, mert a pokemonban nem volt olyan faj, sry. xP //
- Macskánál nincs tökéletesebb lény, még szép, hogy az vagyok. - mosolygott lekezelően a másikra, mintha természetesebb válasz nem is lehetne erre a kérdésre. |
- Csak átutazóban vagyok. - nyávogta békítő hangsúllyal az ezüstcirmos - egyáltalán nem terveztem hogy megzavarlak. Mintha említettem volna eltévedtünk. Én nem ismerem a terepet, Venge meg nem igazán...
Mancsával lemondóan legyint, majd elegánsan az említett minimacska mellé lép, és óvatosan, de határozottan a háta mögé tolja, és csak aztán fordul vissza a gotto vezérhez.
- Ugyan már, Sombra, - dorombolja játékos kölyökmacska dorombolással - persze, nincs ellenemre, hogy macskamódra összemérjük az erőnket, de teljesen fölösleges. Ez a hely akkor is a te területed, ha a bunyó után cérnahangon vinnyognál az anyukád után. Mint az valószínű.
Fintorgva végighúzza a mancsát egy éles kavicson, hagyva hogy mélyen belevágjon, majd pár pillanatig elmélyülten nézegeti, ahogy a vér csepeg belőle, majd megnyalja, és felmutatja, hogy a gotto lássa, beforrt.
- Nem igazán tetszik, amit csinálsz, az a igazság. Nem bánsz jól a saját macskáiddal, nem is érdemled meg őket. Az, hogy eddig nem találkoztál senki olyannal, aki mérhető lett volna hozzád, csak... - Pillanatnyi elgondolódó csönd - csak Absol kegyelme, nem a te nagyszerűséged következménye.
- Természetesen, könnyedén uralkodhatsz ezen a világon, de te akkor is csak egy halandó leszel. Egy pici cica, aki maga sem tudja, mint is akar igazából. Barátok, család nélkül.
Hirtelen lefoszlik róla a gonoszmacska álca, és visszatér a ezüst bundája, körülötte halványkék világító aurával.
- A magány a legnagyobb büntetés, ami érhet téged, és pont ezt is akarod elérni. Ha ez nem járna azzal, hogy ártatlanok is sérülnek, nem érdekelne senkit, hogy mit csinálsz.
- A kérdésedre a válasz pedig, Venge már az enyém, mert feltámasztottam. Azért, mert meg tudom tenni, és nem tett semmi olyat, ami miatt halált érdemelt volna.
Enyhén kihívó pózban megáll a másik kandúr előtt, miközben jégkrém-édesen dorombolja:
- Mielőtt bármit is tennél, Árnyék, gondolkodj el azon, miért is nincs, miért is nem tud senki semmit a fény istenéről?
- És miért is vagy te macska. - teszi hozzá egy pajkos kacsintás kíséretében. |
A vezér grimaszolva nézett Gyémánttappancsra és bár egyáltalán nem tetszett neki az, amit mond, csendben végighallgatta. Miután a fénymacska befejezte tartott egy kis hatásszünetet, végül tetézte egy sóhajtással és vörös szemével egyenesen belenézett az ezüstbundás szemeibe. Észrevehette azt is a lila macska, hogy az olyan közkedvelt képessége, mint a 'szeme szikrákat szór' egyáltalán nem akar működésbe lépni. Ekkor ficánkolt még egy kicsit, mert eleinte azt tervezte, hogy feláll, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Aztán végre megszólalt.
- Ötletem sincs, hogy ki vagy te, de elég nagy pofád van, annyi biztos. - jegyezte meg teljes nyugalommal, majd a remegő Vengére nézett. - Nem csak verebekből áll a klánom, de ezt neked is tudnod kell. Meg kell hagyni, nem volt túl poénos a vicced. Haragomban talán véletlen felvágtam volna a hasadat és elkezdtem volna orvososat játszani. Az mondjuk valóban sokkal mókásabb.
- És miért is jöttél ide, a birodalmam becsmérlésén kívül? Ha sárkánytojások elrablását esetleg világító dolgokon való repülést terveztél, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak, olyanok valóban nincsenek errefelé. Ó, és még valami, mielőtt válaszolnál. Hogy érted, hogy az enyém volt? |
- Jahogy a kis hulla a tied volt? - vágott meglepett fejet a fénymacska - Nem gondoltam, hogy bárkink a hatalmában van, olyan gyengécske volt, amikor megtámadott.
- Adok helyette egy nyulat, vagy két tyúkot. - vigyorgott, miközben látványosan szemrevételezte Venge-t - Tényleg eléggé aprócska.
- Pont ezért kellett volna, mert pici, keveset eszik. Több marad nekem annak a világnak a kincseiből. Mert természetesen nincs semmi kedves célom vele, de én sem lehetek egyszerre tíznél több helyen, így pár legyőzött világba kell valami helyettes.
- Kedves Sombra - dőlt végig hirtelen a földön, miközben nemtörődöm módon egy kaviccsal kezdett játszani - be kell vallanom, ha csak ilyen kölyköket tudsz uralni, mint ez a Virgonc, Vidra, Veréb, vagy… Venge! Vengének hívta magát. Tehát, ha ennyi a hatalmad, komolyan megfordul a fejemben, hogy érdemes lenne ezt a világot is az uralmam alá hajtani.
- Bár, - néz körül lesajnálóan - eléggé unalmas, koszos, és kopár. Fogalmam sincs mit kezdenék vele.
- Csak vicceltem! - nevetett fel - természetesen nem veszek el világokat macskáktól. Hiszen mindenhol macskának kell uralkodnia, ez egyértelmű. És nem az a lényeg, hogy milyen gyenge, hanem hogy macska legyen, nem? |
A lila macska elégedettségtől duzzadt mellkassal bólintott egyet.
- Máris szebb úgy az élet, ha elismerik a macska hatalmát. Természetesen a méret ne tévesszen meg, nem véletlenül vagyok én az úr ezen a földön. - figyelmeztette a fénymacskát Sombra, egy furcsa mosollyal az arcán, majd ez az örömteli kifejezés lehervadt róla és Vengére nézett.
- Ez a lény itt az én hatalmam alatt van, nem hozhat saját döntéseket és megtiltom neki, hogy elhagyja a birodalmamat. - felelte összevont szemöldökkel. Az exzombi csupán egy nagyot nyelt félelmében. ~ Mi van, ha rájön...? ~ aggodalmaskodott magában, de arcára megpróbált egy csalódott, mégis érzelemmentes arcot ültetni, több kevesebb siekrrel.
- És különben is, vándor Gyémánttappancs, miért tennél jót ennek a szerencsétlennek? Ha el is foglalhatná azt a világot, hamar legyőznék más világbeliek, ugyanis nem túl életrevaló. Nélkülem meg halott. - mondta, miközben hátat fordított nekik és egy lapos kő felé vette az irányt, amire lefeküdt, közben mancsával rákönyökölt és onnan nézte a vendégeket.
- Esetleg mellettem is halott lehet, de ez csak az ő döntésén múlik. |
- Worlukrol természetesen - nyávogta Gyémánttappancs furcsa vidám felhanggal - És így már tudom is, ki vagy. Sombra, ennek a világnak az ura.
- Tudod, - váltott bizalmaskodó hangra - annyi világban megfordultam már, néha nehezemre esik megtanulni, ki is az aktuális főnök. Persze, beszélt rólad a pici hulla - biccentett Venge irányába, csak azt hittem, nagyobb vagy. Úgy értem méretre. A legtöbb úr, akit eddig láttam… Nos, külsőre is megadta a módját a létezésnek. De persze, ahogy érzed a dolgot.
- Nem is zavarnálak tovább, - rázta meg a fejét, és indult, hogy ellépjen a főgotto mellett – mennem kell át más világokba.
Tudod, megígértem ennek a picinek - néz rá Vengére - hogy mutatok neki olyan világot, ahol az őslakók olyan gyengék, hogy még ő is simán uralkodhat rajtuk.
- Tehát, szia, és további jó uralkodást ezen az unalmas helyen. - nyávogta, és kapcsolt volna futásra.
~Remélem, beveszi, hogy el tudom juttatni sokkal jobb helyekre is, ahol ugyancsak uralkodhatna. ~ |
Az apró fekete gyorsan szedte kicsi lábait, hogy ne maradjon le a fehérbundás társa mellett. Annyira a sietségre figyelt, hogy észre sem vette, hogy Sombrával egymás karjaiba rohantak. Venge nem kicsit meglepődött, mikor meglátta maguk előtt... a nem sokkal nagyobb vezért, de mielőtt még magyarázkodni kezdhetett volna, Gyémánttappancs megelőzte és előadta a kis különszámát.
~ Kóbor varázsmacska... He?? ~ vágott nagyon értelmes fejet a pici exzombi, majd magára erőltetett egy komolyabb maszkot is.
Sombra lassan végigmérte a jött-mentet, majd Venge-t is és csak ezután válaszolt.
- Üdvözlet neked is... vörösen világító csíkokkal rendelkező fajtárs? - üdvözölte csakolyan furcsán, mint az imént őt Gyémánttappancs. Kihúzta magát, majd az idegen macska szemébe nézett.
- Úgy gondolom, hogyha varázsmacska vagy, ismerned kéne becses nevemet! - méltatlankodott, majd Venge közbeszólt.
- Uuuram, ő nem evilági. És nevedet igen is ismeri, de arcodat most látja először. - mondja, majd engedelmesen meghajol Sombra előtt.
A lila macskán őszinte meglepődés, majd egy elégedett mosoly rohan át.
- Ó, valóban? És melyik világból is érkeztél, Gyémánttappancs, a vándorvarázsló? A nagy Asgardból, esetleg Trúdheimből... vagy egészen máshonnan? - szegezte a kérdést a szürke cicának. |
A gonoszmintás fénymacska, és a pici zombie, aki nem kapott választ a feltámasztással kapcsolatos kérdésére, zavartalanul végigosont az erdőn, a céltudatosság látszatát is mellőzve, majd hirtelen kibukkantak a sziklánál, pár lépésnyire a pont az erdőbe tartó lila kandúr előtt.
- Lila macska? - nyávogta Gyémánttappancs meglepetten, majd hirtelen felismerte a furcsa színű bunda gazdáját.
~ Nem kellene ennek sokkal nagyobbnak lennie? ~
- Üdvözlet, Lilabundás fajtárs. - nyávogta tisztelettudóan, Vengét látszólag észre sem véve - Gyémánttappancs vagyok, kóbor varázsmacska. És önben kit tisztelhetek?
~ Ennyit a feltűnésmentes felderítésről. ~ |
Furcsán néz Shen-re, s annak megalázkodó és egyetértő viselkedésére. Furcsa tekintete végül komor lesz, és halkan megszólal.
- Nem kutyákat akarok belőletek faragni, ne is viselkedj úgy! - trüszkölte, majd ő is hátat fordított a másiknak. - Akkor tudod a dolgodat... - de ahogy kimondta a szavakat, a fekete bundás kandúr már meg is lógott. A lila macska sóhajtott egyet, majd ő is a vízzel ellenkező irányba indult, egyenesen az erdő felé...
// szóval Szombra szépen szalad szörnyű szikátorba. // |
-Előfordulhat, hogy a két klón kölcsönösen kinyírja egymást -veti fel mosolyogva az ötletet -, node ez teljességgel abszurd volna.
Udvarias műmosollyal bólogat az őt ért kritikákra.
-Hogyne, uram, hogyne. Tökéletesen igazad van, mint mindig. A te agykerekeid úgy süvítenek, hogy szinte már túlhevítik néha az amőgy teljesen egészséges elmédet,és még a nevemet is sikerült megjegyezned! Nem mintha számítana - bólogat tovább mint egy bóloagtóskutya a kocsik kalaptartóján. Sőt, ha a szüleit kritizálják, azt nem is bánja. Egyedül az esik rosszul a finom kis lelkének, hogy orral előre belebukik az őket körbevevő vízbe. Alighogy feltápászkodik, alaposan megrázza magát, lehetőleg hogy Sombrára is jusson.
-Köszönöm, uram. Épp rám fért a fürdés, és lám, a te makulátlan bundád is szebben mutatna tőle -ezek után úgy véli, ideje indulnia, és véglegesen elsurran. Ezúttal nem játszik rá a fájdalomra, hanem egészen rendes sebességgel távolodik...bizonyos okokból. |
- Tudod, fiam, elárulom neked azt, hogy miért nem lenne jó, ha a klónommal találkoznék. Először is, még egy ilyen alak, mint én, nincs a világon. Másodszor is, biztos, hogy el akarna tenni láb alól, hogy ő legyen a jobb, és ezt nem hagyhatom. De ez ésszerű, nemde bár? Áh, el is felejtem, veled beszélek. Bocsáss meg érte Shen, mindig elfelejtem, hogy neked az agykerekeid sokkal kevesebb számban fordulnak elő az agyadban és azok is pont olyanok, mint a magyar munkaerő. (Lásd. 4-es metró.) De tudom kölyök, ez nem a te hibád. Ahogy anno egy ismerősöm mondta, a szüleid kúrtak el.
- Nos, most, hogy ezt így megbeszéltük, és való igaz, nem is kell semmit mondanod, mert úgy is tudom minden mozzanatodat, így mehetsz is utadra. - mondja, miközben erősen hátba veri a kandúrt, hogy az előre bukjon kicsit. - Nah, menj szépen.
|
[60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
