|
Témaindító hozzászólás
|
2009.08.05. 13:40 - |
Ide akkor szoktak a rókák jönni, ha egy kis kalandra vágynak. |
[76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
A hím csalódottan vette tudomásul, hogy az ő süteménye nem elég édes az ő drágaságának. Korholva nézett a muffinra, miközben csendben szidta azt, hogy miért nem olyan, mint amilyennek kéne lennie, majd visszatette a sütit a helyére, közben szemével szerelme után kutatott, aki láthatólag megtalálta élete párját, a túldíszített süteményt.
~ Megjegyzés magamnak, ha bármikor is szőlővel akarnám etetni Makimét, előtte minden egyes szemet forgassak meg kristálycukorban. ~ mondta magában, majd kirázta a gondolattól is a hideg. // Nekem viszont egy próbát megér. ^_^ // A túl édes gondolatoktól Makimé lágy hangja hozta vissza a valóságba.
- Bizonyára több olyan édesség is előfordulhat itt, ami szemednek, s szájadnak is ingere. - mondja, majd megtorpan. ~ Mi a bánat az inger? ~ mélázott el magában.
 |
Makime vérzőorrát szorongatta, és szeme a fájdalom miatt megtelt könnyekkel. Egyszer csak kapirgálást hallott a túl oldalról és az az átkozott fa ajtó, ami az előbb olyan orvul megtámadta, engedelmesen, bár kicsit nyikorogva, de kitárult. Makime olvadozott a hím szavaitól, majd mikor megpillantotta az édességet, kicsit elfintorodott.
- Nincs valami még édesebb? - kérdezte és berontott az üzletbe. Ameddig a szem ellátott habos babos, cukormázas, kandírozott, porcukros, karamellás, csokis, vaníliás, nugátos, mogyorós, kókuszos, joghurtos, túros, gyümölcsös, cukros vagy épp cukor mentes fánkok, torták, muffinok, islerek, browniek, hókiflik, marcipánok és még mi minden díszítette a polcokat. Makime azonnal odarohant az egyik legvisszataszítóbb külsejű, hatalmas habbal díszített, rózsaszínű csillagokkal megszórt, eper és csoki öntettel nyakon öntött süteményhez, aminek a nevét meg sem lehetett volna határozni az őt ellepő gusztustalan 'fejdísztől'. Nagy valószínűséggel egy gyakornok csinálhatta unalmában ezt a borzalmat, és annyira büszke lehetett a munkájára, hogy kint hagyta a kirakatban. A nőstény azonnal befalta a süteményt, és szája pajkos mosolyra húzódott.
- Istenem, de finom volt. - mormogta, majd tovább kutatott még ehhez hasonló cukormérgezést okozó péksütemények után.
 |
Miután a nőstény már mindent megértett csöndben maradt és elkezdett koncentrálni. A szellem várt egy pillanatig, hogy a nőstény belejöjjön, majd végül elindult. Már nem is telimancson járt, csupán a lábujjain suhant, oly könnyedén lépdelt, szinte már a levegőben sétált, ellenben a nősténnyel, aki bármennyire is próbálkozott, nem tudott testtelen lenni. Heladas könnyedén átsuhant az ajtón, mintha az nem is lett volna ott, s addig jól is ment, míg Makimé mancsa átjött, bár az se úgy csúszott, mint a vaj, végül az exangel orrát beverve találkozott eléggé közelről az ajtóval.
A szellem hallva a koppanást, kinézett az ajtón.
- Háát, ez nem jött be. De ne aggódj egy percig se! - mondta, majd kint hagyva a nőstényt a zárral kezdett matatni belülről. A nőstény számára lassan vánszorogtak a percek, mire kinyílt az ajtó és Heladas örömittas képével találta szembe magát.
- Üdvözlöm a cukrászdámban, hölgyem. Itt olyan édesek a finomságok, akárcsak kegyed. Meg akar-e győződni róla? - finomkodott, majd mancsát felemelte, amiben egy aprócska meggyes muffin volt, tetején habbal, s a habban ugyancsak egy vörös meggy díszelgett.
|
Makime bólintott és igyekezett minden utasítást megtenni, amit Heladas mondott, de az utolsó mondata bezavrta a kicsi fejét. ~ Eggyé válni a levegővel, eggyé válni a levegővel, eggyé válni a... lehozná nekem a csillagokat is az égről? Hogy ez milyen édes, de... Nem! Koncentrálj! Válj eggyé a csillagokkal, izé... a levegővel. ~ gondolta magában, homlok ráncolva egyre erősebben és erősebben szorította a furcsa tapintású mancsot, majd érezte, hogy elindulnak, a szellem talán túl gyorsan is ment, Makime szinte loholt utána, már érezte, hogy súlytalan, hogy könnyű és akkor... BAMM!
|
A nőstény kérdezés nélkül és magabiztosan ragadta meg a mancsát. A szellem megszorította a pici, kecses és puha kacsót, ami kellemes melegséggel töltötte el a lelkét, majd mikor készülni kezdett volna arra, hogy "testtelenné" tegye magát, akkor szólalt meg a pici nőstény. Nem lett ideges attól, hogy megzavarta és a kérdés is jogos volt. Számára elég nyilvánvaló volt, hogy mire kell ilyenkor koncentrálni. Ezt most megfogalmazni egy kicsit nehezebb dió volt.
- Hm... próbálj a levegővel eggyé válni, a része lenni, mintha súlytalan lennél. - magyarázta türelmesen. - Megpróbállak téged is keresztülvinni az ajtón, hogy ne kelljen betörni. - árulta el tervét a hím.
- Utána még a csillagokat is lehozom neked az égről. - vetett egy pillantást a másikra, miközben mézesen mosolyogtt reá.
|
Makime beleborzongott az érintése, majd erősen megszorította a szellem mancsát. - Rendben. - mormogta és elkezdett koncentrálni. - De... szakította félbe Heladast mielőtt bármit is csinálhatott volna. - Mire is kellene koncentrálnom? - kérdezte értetlenkedve,majd nagy zöld szemeivel a hím fénylő testére nézett. - Ha megszereztük a sütimet, után... - kezdte a mondatot, de direkt nem fejezte be, arra várt, hogy Heladas kiegészítse azt. Remélhetőleg azzal, amire gondolt, gondol és gondolni fog mindaddig, míg együtt vannak.
|
A két lény megérkezett az emberek területére, ahol bizony jelen pillanatban szerencséjükre egy kétlábú se járt, ugyanakkor egy fajtárssal se találkozhattak. Talán ez is szerencséjükre lehet. Heladas egy pislákoló lámpaoszlophoz állt, ami mikor fel-felvillant, megvilágíthatta Makime bársonyos és fehér bundáját, ami már-már csillogott és átvilágíthatott a szellem testtelen sziluettjén. A hím körbenézett, majd elindult egy cukrászda felé, mikor a nőstény ijedten, ugyanakkor elfojtott suttogásként felkiáltott.
- Ne aggódj, semmi baj nem fog történni. Énekévadján senki nem jár erre. Emberek legalábbis nem. A zombik meg tudhatnád, nem emberek gyilkolásában lelik örömüket. - próbálta nyugtatni a kis termetű nőstényt, majd a cukrászda kirakatát megszemlélte. Az édességbomba látványa még az ő ízlelőbimbóit is megcsiklandozta, bár a szájába tömött pulcsi rontott ennek az élvezetén.
- Most erősen meg kell ragadnod a mancsomat és nagyon kell koncentrálnod. Készen állsz? - kérdezte, miközben komolyan a nőstényre nézett, és száraz orrát hozzányomta annak nyakához.
- Tényleg nem lesz semmi baj. - suttogta.
|
Két árny alakja kezdett kirajzolódni az erdő sűrűjéből. Ha egy ember netalántán ének évadján kint járt volna a hátborzongató pagony határán, jogosan kiálthatott volna pap után a szellem róka végett, de mivel egy lélek sem járta az utcákat, a két lénynek nem kellett tartania a felhajtástól. - Nos? - kérdezte a kisebbik, nőiesebbnek tűnő róka.Az utcákat megvilágító lámpások lustán pislogtak egyet és a fénygyűrűjükbe vont, megbabonázott bogarak olykor furcsa áramütés szerű élményben lehettek részesek, ha túl közel mentek az imádott jelenségükhöz. A hím csak beleszimatolt a levegőbe és egy fejbiccentéssel megadta az útirányt. Földöntúli, hátborzongató fénye mutatta Makimének az utat, hogy hol találja a számára oly' nélkülözhetetlen kalória bombát, amiről most itt nem esne több szó. // Visszaolvasni, ha netalántán érdekel, a Holtvízesésnél lehet. ^^ 190. reag táján.// - Heladas, ugye nem kerülünk bajba? -kérdezte aggodalmaskodva a nőstény majd, riadtak körbe tekintett, ugyanis valami zajra lett figyelmes. A gyenge fuvallat által megcirógatott bokor, fájdalmasan felrezzent, ezzel halálra rémítve a nőstényt, aki iparkodott a hím nyomában maradni. - Hátborzongató, hogy ilyen kihalt. - mormogta, majd orrát megcsapta egy ismerős bűz. - Heladas. - kezdte most már leplezetlen félelemmel. - Ugye itt nem lehetnek zombiek. - a Makime szemében csillogó félelmet még akkor is látni lehetett volna, ha csak a csillagok nyújtottak volna nekik fényt. A nőstény szőre felborzolódott, és füleit folyamatosan hegyezte.
|
- Akkor rendben. - bólintott, majd elindúlt előre a macskaköves úton... // Folyt. Víz falka, folyó //
 |
-Persze indulhatunk-mondta de indulás előtt még gyorsan kicsit nyújtózott, hogy ne mennyen lassan. |
-Rendben, akkor... Indulhatunk? - kérdezte felállva, majd kinyújtóztatta végtagjait, hogy felserkentse vérkeringését.
|
-Rendben.Igen ott van vala merre.Majd onnan elmegyek. |
- Az más! - bólintott egyet. - Vissza vezesselek a Fény falkába? Igaz nem pontosan tudom merre van... A Víz falka közelében, nem? Na, az messze van! Legalább egy kicsit elbeszélgethetünk, te meg barátkozhatsz.
|
-Most épp vadászni jöttem csak eltévedtem.Amúgy nincs kiskoromban megölték. |
- Tanonc? - lepődött meg a hím - Hát mit keres erre egy tanonc? És, hogy hogy nem tanulsz? Nincs neked anyád, aki megneveljen? - mordult rá atyaian a ,,kölyökre".
|
-Értem.A fény falka nagyon unalmas.Szinte nincs is harc habár csak tanonc vagyok de mindegy. |
- Sehova. Régen a Tűzfalka tagja voltam. De utálatosak voltak azok az alakok. Csak azért ugráltak körbe, mert déllem vagyok. Tudod, a tűz falkabeliek bármit megtesznek, s bárkit befogadnak, hogy ők legyenek a legerősebbek. A hülye démonok, meg csatlakoznak hozzájuk. Nem veszik észre, hogy csak kihasználják őket. Hülyék... - morogta. - A Fényfalkát nem ismerem. Milyen ott?
|
-Igen a fénybe.Na és te? |
- Ja, de, persze. - bólintott. - Akkor... Tartozol valamelyik falkába vagy... magányosan kóborolsz...? - sóhajtott. Igazán semmi kedve nem volt ezzel az Alex nevezetú rókával diskurálni. Igaz mással se nagyon volt kedve. Mindegy, gondolta, kibírja valahogy.
|
-Csak barátkozni.Hisz ugyan olyan élő lények vagyunk.Rókák .Vagy nem? |
[76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
