|
Témaindító hozzászólás
|
2009.08.05. 12:42 - |
A folyó kellemes hely volt, de most már veszélyes, mert az emberek sok kis csodálatos szakaszt elfoglaltak. |
[122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
Mivel semmi nem jött: //Venge & Meira folyt. ott//
  |
A menet fő hírtelen megáll. Legend követti az előtte lévő kandúr példáját, majd leül a hideg hóba. Legend Meirára néz. Megvonja a vállát és nem szól egy kukkot sem, amíg nem gondolja úgy, hogy mondtata elég megfontolt-e. Tekintete hirtelen a beszélő kandúr fénymacskára tér,aki átveszi a szót és csak beszél. Meglepődik Gyémánttapancs különös viselkedésén. ~ Biztos csak a fényteleport okozza neki ezt a feszültséget.- gondolja magában. Hirtelen a szürke kandúr abba hagyja a beszédet és a Savas folyó irányába rohan. Legned felpattant a fehér, fagyot vízből és követi Gyémánttappancsot, de mielőtt eltűnt volna a fák között még visszapillant Meirára és Vengére, akik úgy színtén követik a szürke kandúrt. Legend elmosolyodik, majd eltűnik a fák között.
 //folyt. Savas folyó// |
 Gyémánttappancs, Fénymacska.
- Nincs semmi bajom. - nyávogta a kandúr zavartan, majd hirtelen ránézett Meira-ra - csak félek. Sombra sokkal több, mint egy gonosz macska. A legtöbb gonosz azért lesz gonosz, mert azt hiszi, az, ami vele történt, a lehető legrosszabb, és bosszút akar állni mindenkin, akinek, az ő véleménye szerint jobb élete volt. De Sombra… Ő tudja, hogy mindegy, jó-e vagy gonosz, a világ akkor is a pusztulás útját járja. És mivel ő tökéletes, így a terve arra, hogy mindenki neki, a tökéletesnek engedelmeskedjen… És ez tökéletes terv.
- Csak nem veszi figyelembe az egyéni szabadságot - néz a melléjük csatlakozó Venge-re, majd finoman hozzá is dörgölődzik - ami nélkül az élet sivár.
- Bár, persze, kevésbé fájdalmas is. - harap hirtelen a fekete kandúr fülébe, nem túl komolyan, de annyira igen, hogy fájjon.
- Élvezd a fájdalmas dolgokat is, mert azok mutatják, hogy élsz. És azt, hogy mindig lehet jobb.
Hirtelen abbahagyja a virág-tappancsnyom készítést, és szinte fekete fénnyel kezd világítani.
- Néha azt gondolom, Sombra-nak igaza van. Az emberek, a rókák… és a legtöbb macska teljesen érdektelenül él. Azok meg, akik megérdemelnék az életet, folyton csak nyafognak.
- Mint például te. - sziszegi Vengére, miközben hirtelen elővillannak a karmai, és bundája alatt megfeszülnek az izmok, de aztán hirtelen ellazul, és egy ideges fintor kíséretében elfordul tőle.
- A cél a savas folyó. - nyávogja tettetet vidámsággal, ahogy futásra kapcsol, miközben zöld-kék csíkos fényben pompázik - az utolsó fizeti az egész végén a jégkrémet!
// Folyt: Savas folyó, Volgán klán. // |
Meira lassan visszafordult, majd érdeklődve nézte az ezüstös kandúrt. Szemében se haragot, se sértődést nem lehetett leolvasni, persze, hiszen nem volt baja egyik macskával se, talán egyedül egy kicsit Vengével, de az exzombie egy más tészta.
- Állok elébe! - felelete határozottan Gyémánttappancs felé téve egy képést. Arcára mosoly ült. Talán egyedül ő érezte a helyzet komikusságát.
- Ugyan már, kandúrkáim! - rohan a két fénymacska után. - Egyszerűen nem értem, most tulajdonképpen mi bajotok? - néz hol ide, hol oda, majd hátranéz Vengére, hogy követi-e őket.
Venge a csapás után hirtelen ült le hátsó lábaira és összekuporodott. Próbálta ismét kizárni a körülötte lévők szavait, több kevesebb sikerrel. A nőstény annyira hihetetlenül és zavaróan nyugodtan beszélt, hogy az exzombienak lassan mind a füle, mind a feje kezdett megfájdulni. És hirtelen meghallotta a nevét... Fel se nézett a fehér nőstényre, inkább fejét mancsai alá rejtette.
~ Csak legyen már vége! ~ kiáltott fel fájdalmasan magában. És kérése beteljesült, Meira hangja elhalt és a háttérben apró duruzsolást hallott.
Ezután sokkal rosszabb következett, Gyémánttappancs is felé fordult, és elkezdett hozzá beszélni. Fejét egyre erősebben nyomta a földhöz, szemét összeszorította és remélte, hogy, ha nem lát, akkor nem is fog hallani.
Mancsdobogásra lesz figyelmes, majd lassan felemeli mancsát, hogy kilessen alóla. A három fénymacska elindult nélküle... Bár látta még, hogy a nőstény hívogatóan pillant felé, de lehet, csak a kandúr képzelte be magának.
Sóhajtva felállt, majd dúlt-fúlt magában, mancsai izzadni és viszketni kezdtek. Megvonta hirtelen a vállát és a fénymacskák után rohant.
~ Lehet, már nem vagyok zombie, de amíg nem kerül elő Horáciusz én leszek az idegenvezető! ~
|
Legend sóhajtott. ~ Én minden esetre így gondolom.~ mormogta magában és Gyémánttappancs után indult. - Rendben. - nyávogta, majd még hátra pillantott a fekete kandúrra. Mancsai alatt zörögtek az előtte sétáló Gyémánttappancs elszáradt virágai. Igyekezet nem rájuk lépni, de figyelme gyorsan elkalandozott és emlékeinek zuhatagát mindig megzavarta a ricsaj. Ismét felsóhajtott, majd lábaira figyelt. ~ Nem tudom, hogy gondolhattam arra, hogy bárki is egyet ért, majd velem. Gyémánttappancs úgy is mindig Meira pártját fogja majd, efelől semmi kételyem nem támadt. Talán jobb lett volna meg sem szólalnom...Akkor ez nem történik meg, Meira most nem lenne rám dühös és...és Gyémánttappancs...ugyan úgy viselkedne mint most, szóval... rajta túl teszem magam.~ nyávogta magában, majd megrázta a fejét. ~ Itt panaszkodok, miközben én tehetek róla. Mindenesetre, ha most meghalunk... legalább haragban válunk el egymástól. Ez is valami.~ mosolyogta magában a kandúr, majd felemelte a fejét és fájdalmasan felszisszent. ~ Leszokhatnék már az egy személyes teapartikról. Elég idegesítő, hogy magammal diskulárok mások helyett.~ nyervogta magában, majd igyekezett Gyémánttappancs tempójára hangolódni. Még mindig szégyellte magát azok miatt,amiket a szfinx macska fejéhez vágott, akit állítólag kedvelt, ezért gondolatait próbálta az időjárásra hangolni.
|
Gyémánttappancs, Fénymacska.
- Már nem azért, de ezt magyarázd azoknak, akiknek az élete tényleg rossz. - nyávogta enyhe sértődöttséggel az ezüstszínű fénymacska, miközben Meira után indult.
- De ezt ígérem, megvitatjuk egy doboz jégkrém mellett, ha Sombra többé nem jelent problémát. De addig is, segítenünk kell Legend-nek.
Visszanéz Venge-re, szomorúan, majd megcsóválja a fejét.
- Venge, bármikor elmehetsz. Nem tudlak megváltoztatni. Az egyetlen, amit tehettem az, hogy megmentettelek Sombra-tol. De bármit teszel, jó leszel, vagy gonosz, most már a saját döntésed. És csak te vagy a felelős érte. Nincs kire ráfogni.
Legend-re néz:
- Akkor menjünk? Nem látom értelmét az időhúzásnak.
Elindul arra, amerre a savas folyót sejti, miközben mancsnyomaiban virágok nyílnak, majd másodpercek alatt el is száradnak.
|
Venge hirtelen két hideg és lágy mancsot érzett az arcán. A két mancs felemelte a fejét és kénytelen volt a nőstény szemeibe néznie. Annyira ledöbbent, hogy a szfinx macska könnyedén bolondot csinált belőlle azáltal, hogy a száját egy mosoly nevezetű grimaszba formálta.
A kandúr hirtelen felforrt dühében, képtelen volt uralkodni magán és nem túl kedves mozdulattal, mielőtt Gyémánttappancs közbeavatkozhatott volna, egy karmos ütést mért a felé nyúló kar felé. // Szóismétlés... I great. :P //
Meira ledöbbenve hallgatta Legend szavait, és épp felelt volna a kandúr válaszára, mikor a hirtelen ütéstől egyensúlyát vesztve a földre zuhant. Felállt és megrázta a bundáját. Körbenézett, mind a három kandúr őt figyelte, mindegyik máshogy. Nem tudta, hogy melyik macskára feleljen először. Végül először Gyémánttappancs felé biccentett, aztán mégis Legendhez fordult. Egy nagy sóhajtással, rémisztően nyugost és rideg hangon felelt.
- Ha így állsz hozzá, nem is csodálkozok, hogy nem is hiszel ebben a világban. - egy pillantást vetett a másik fénymacska felé.
- Persze, mindig lesznek gonoszok, de amíg nem hisztek abban, hogy ez az élet, ezen a Földön lehet jobb is, olyan, amit el tudtok képzelni, akkor tényleg, akkor tényleg csak egyre rosszabb lesz minden. Hogy is tartja egy mondás, amit Demotiválón olvastam? ,, Ne álmodjuk az életünket, hanem éljük az álmainkat"?
- Venge... - fordul hirtelen a zombie felé. - ,,Egy nevelő szándékú pofont ilyenkor igazán megérdemelnél..." // Ki találja ki, hogy ezt kitől idéztem? :P // Mert az tényleg csak egy dolog, hogy hirtelen felindulásból ütsz meg egy nem túl fiatal nőstényt, de nem jogosít fel téged semmi arra, hogy így viselkedj! Már nem vagy zombie, nem kell nagymenőznöd. Örülj az életednek és kezd elölről. Hidd azt, hogy ezúttal sokkal jobb lesz, mint az eddigiek. Tudod, három a magyar igazság...
- És... - fordul most mindannyiuk felé - bármit is mondtok, pesszimista, depressziós, begyöpösödött kandúrkáim... - emeli fel magasra fel a fejét, hangja persze továbbra is nyugodt és hangvétele egyátalán nem sértő, inkább kegyetlen, kellően kegyetlen. - Én már jó régóta ezzel a tudattal élem az életemet. És én így élvezem. És amíg nem tettem a mancsom erre az elkorcsult Földre, nem éreztem azt, amit itt érzek. - felelte, majd kecsesen felállt és elsétált egy fa tövéig.
- Ha kicsit elgondolkodtatok ezen, akkor keressetek fel újra, 'key? - kérdezte, majd, ha nem állítja megy egyikőjük se, akkor eltűnik a nővények között.
|
Legend nem győzte követni az eseményeket. Hirtelen kellemes illat töltötte meg az orrüregét. Az édes illat szépen betöltötte tüdőcskéjét és a fekete kandúrt megémelyítette a mámoros illat. Hirtelen a hó elolvadt tappancsai alatt és a nap is kisütött. Legendet valami különös érzés fogta el. Mintha el akarná mondani az egész világnak, hogy szeret valakit. Mintha meg akarna ölelni valakit, csak úgy. De ez a kellemes érzés röpke pár másodperc alatt eltűnt és ismét ott találta magát a hideg hóban, a hevesen folyó patak mellett a többiek társaságában. Csak egy valami változott meg ennek a kis trükknek a hatására. Lett kaja. A fekete kandúr megpöckölte az egyik dermedt madarat, de nem volt étvágya, így nem is nézett a tetemre többet. Meirahoz fordult. - A fényteleportban nincs semmi jó. - mondta komolyan, mintha megelégelte volna már a játékot. - Itt nincsenek édi-bédi pillangócskák és mókusok. Nincs szivárvány és képzeld, nincsenek unikornisok. - nyávogta reszelősen. - Bastet! - szájából olyan furcsán csengett ez a név. - Ez most a valóság. A fényteleport hatásai kiszámíthatatlanok. És be kell látnod, hogy itt szembesülnünk kell a legrosszabbal. Sombráról semmit sem tudunk. Milyen lett azóta, mióta utoljára találkoztam vele. Lehet, hogy rosszabb, mint száz meg száz Nágá. //Visszatekintés a rég múlt rossz fiúkra.// És a zombiek.,, Ch... nem mindegyik lehet olyan, mint Venge. Lehet, hogy a többiek darabokra fognak cincálni minket és még akkor ott vannak a csatlósok...- nyávogta fájdalmasan Legend.
|
Gyémánttappancs, Fénymacska.
- Ez nem a legjobb ötlet. - nyávogta a fénymacska ideges farokcsapkodás kíséretében, majd hirtelen behunyta a szemét.
Az ezüstszürke kandúr körül hirtelen életre kelt a táj, az eddig havas föld hirtelen kizöldült, és virágok nyíltak mindenfelé.
A patakban halacskák kezdtek ficánkolni, miközben énekesmadarak csiviteltek a környező ágakon.
A kandúr szemei hirtelen felpattannak, pont mielőtt mindenkit teljesen átjárna a tavasz vérpezsdítő valója. A tél egy szempillantás alatt tér vissza, magával hozva, hogy vagy fél tucat fagyott madárka pottyan le közéjük.
- Bastet, - fordul Meira felé, miközben közelebb húz magához egy dermedt madárkát, és rágcsálni kezdi - szerintem ezt te sem akarod komolyan. Beláthatatlan következményei lennének annak, ha én elveszteném az önkontrolomat. Legalább is minden szép, és jó lenne. De, komolyan, ki akar egy tökéletes világot?
Ránéz Vengere:
- Ráadásul, a fény és a sötétség egyensúlya attól tartok, valami olyan sötét dolgot hívna elő, ami mellett Sombra csak egy kiscica.
Hirtelen egy pillanatra elgondolkodik, majd lekapja Meira mancsait Venge arcáról, megtörli azokat a bundájában (a sajátjában) majd visszateszi a "helyükre".
- Nem tul kedves dolog koszos manccsal összemancsolni a másik arcát...
*Kedvesen mosolyog, miközben óvatosan áthelyezi a testsúlyát a hátsó lábaira, hogy szükség esetén közéjük ugorhasson.*
~ Bastet, egyszer belegondolhatnál abba, hogy a gonoszok nem aranyosak. Még akkor sem, ha én aranyosnak kezelem őket. ~
*Dallamosan dorombol, egy 1.000.000 éves szám dallamara.*
~ Júlia nem akart a fölön járni, felszállt inkább a fejünk fölé... ~ |
A kandúr dünnyögve görnyedt előre, miközben a földet szemlélte és süketnek tettetve magát kivonta magát a közösségből. Ezúttal az újabb kedveskedő fültőtisztítás se hozta lázba. Csak arra lesz figyelmes, mikor a fénymacska hirtelen fellöki és a hóba érkezve csupa latyak lesz a bundája. Fújtatva borzolja fel a bundáját és a lehető legridegebben fogadja el a segítő mancsot.
~ Nézd meg milyen lett most miattad a bundám! ~ sziszegi magában, de nem volt bátorsága kimondani a szavakat, amiket gondol. Azért mégse jégből van a szíve, helyette inkább csak annyit felelt:
- Nem, az égvilágon semmit. - felelte, majd leült és mosakodásba kezdett.
Meira kedvesen döntötte oldalra a fejét.
- Ugyan, már, Gyémánttappancs... - mondja szelíd hangon és legszívesebben odamenne a kandúrhoz.
- Miért ne élnéd túl? - fejét ide-oda kapkodja a három kandúrról.
- Ne mondjátok már, hogy ennyire rossz. - csettint a nyelvével és csípőre teszi a mancsát. - Csak ti nem tudtok teljesen uralkodni fölötte, mert leginkább épp ez az... uralni akarjátok, pedig.... - vidáman hátradől és egy puffanás kíséretében a hóban landol.
- Én leírhatatlanul szeretem azt az érzést, amit a fényteleport után érzek! Átjár a teljes és színtiszta szeretet minden és mindenki felé. És egyszerűen olyankor semmi nem tud elszomorítani. És hiszem azt, hogy a világot is jobbá, boldogabbá tudom tenni a legapróbb segítségemmel! - vidáman felpattan. - És, most, ahogy erről beszélek, megint érzem. És.... annyira jó. - odarohan Vengehez, Legend előtt futva el és, mintha egy fénylő aranycsíkot húzna maga után, aminek édes és kellemes illata teljesen megtölti a kandúr orrát.
- Kérlek, zombiecica, legyél már egy kicsit kedvesebb és vidámabb! Élvezd, hogy újra élhetsz! - feleli nevetve, és mancsával mosolyra húzza a kandúr száját.
|
Legend döbbenten nézte végig a jelenetet. - Öm... Gyémánttappancs...- nyávogta halkan és hátrébb ugrott, mikor a kandúr ,,csillámrobbant." Legend elhúzta a száját és egyet értően bólogatott. - Én is utálom. - nyávogta.- Nem is tudom idejét, mikor szorultam rá utoljára, hogy használjam a fény teleportot. Mondjuk magával a teleporttal nincs akkora baj, csak a mellék hatásaival.- borzadt el a fekete kandúr. - Emlékszem... 1 év volt, míg elmúlt...-
|
Gyémánttappancs, Fénymacska.
- Miután megmentettük a világot, és túl is éltem. - nyávogta Gyémánttappancs furcsán elkomolyodva, majd hirtelen lelkesen képen nyalta a gotto-t - Akkor akár erre is visszatérhetünk. Komolyan.
A többiekhez fordul:
- Horáciusz azt mondta, hogy a savas folyó mögött van Sombra fészke. Talán, az lenne a legjobb, ha átmennénk, és elintéznénk, mielőtt felkészülhetne.
Hirtelen lehuppan a hóra, és kölyökcicás, könyörgő szemekkel néz fel a másik két fénymacskára:
- De most komolyan, ezt sem gondolhatjátok komolyan! Somba előbb felfal minket, aztán apró darabokra szed. Annyi esélyünk van ellene mint, Wendigonak a virágszedésre. Én még fiatal vagyok, semmi kedvem sárkánymacska vacsorának lenni. Nyáááá!
~ *Csillám robbanás, pillangók* ~
*Hirtelen felpattan és meghempergeti Venge-t hóban, majd hirtelen megtorpan, és úgy néz rájuk, mint aki nem tudja hol van, majd megrázza a fejét, és zavartan kommentálja*
- Azt nyávogtam már, hogy utálom a fény-teleportot? Teljesen összezavarja az agyamat. Ooo...
Felsegíti Venge-t:
- Ugye... nem csináltam, vagy mondtam semmi… Ooo... Furaságot? |
- Mintha a döglött mókusomat tarthatnám meg. Nem hiszek abban, hogy erre is létezne egy micmac temető... - vigyorodik el magában, de közben Gyémánttappancsra se néz, de csak azért, mert nem mer ránézni. Fél attól, hogy, a fénymacska tekintetében elveszne, gyönge lábaira borulna, és itt, mindenki előtt hangos zokogásba kezdene. ( Mindig is szerette a mókusát, amit még kiscicaként kapott egyik ismerősétől ajándékba. ^_^! De egy nap, az országúton elgázolta egy kamion... ) Így inkább elfordult az erdő felé, bár továbbra is csak tappancsait elemezte, mintha azelőtt még nem is látta volna őket. Hirtelen egy kellemes borzongás végigfutott a gerincén, ami a fülétől indult el. Ekkor jött rá, hogy Gyémánttappancs nyalta meg a fülét, aki nem tágított mellőlle.
- Miután megmentetted a világot... - kezdett bele a mondatba, de a közepénél abbahagyta, sóhajtott párat, de egy darabig még mindig nem folytatta. ~ Hejhó, lendüljünk bele... ~
Meira arcán őszinte öröm suhant át. Össze is csapta elégedetten a mancsát. Büszke volt mind a két kandúr macskára; Gyémánttappancsra a döntése miatt, Legendre, meg, hogy ő lett a csapat vezetője, az ész. Csak nézte a fekete macska sugárzó mosolyát és élettől csillogó szemét.
A nőstény biccentett Legend tervére.
- Én senem szólok bele. - kacsint a fekete macskára. - Bár nem garantálom, hogy szófogadó leszek. Szoktam véghez vinni aprócska magánakciókat, amiknek... ötven százalék az esélyük, hogy jól sülnek-e el, vagy nem. - vonja meg a vállát, majd Vengére pillant, de továbbra is Legendhez beszél.
- Igazából, ez a leglogikusabb ötlet. De nagyon nem húzhatjuk el ezt, mert ki tudja, lehet, előbb-utóbb úgy is Sombra fülébe jut, hogy eljöttünk érte. Btw... - kapja mancsait a szája elé és bocsánatkérően néz Legendre. - Bocs, főnök. Ezt vegye csak egy tippnek, oké?
|
Legend nagyokat pislogott. Amit Gyémánttappancs mondott neki, attól teljesen feltöltődött és öntudatlanul is halkan dorombolt.- Hát akkor...- nyávogja.- Sombrát ugye bár egyelőre nem kifizetődő megtámadni.... Ezért jó lenne egy "hadsereget" összeszervezni, akik segíteni fognak nekünk a gottók elleni harcban. Ezért kellene feltámasztani a zombiekat, de ez azért nem egy 2 órás munka. - mormogja. - Nincs más választásunk, mint türelmesen gyűjtögetni segítő kész fajtársakat és egyéb harcra képes teremtményeket. - nyávogta.
|
Gyémánttappancs, Fénymacska.
- Attól még lehetünk barátok. - lépett utána és dorombolta a fekete gotto fülébe, majd továbbra is Venge mellett maradva fordult a többi fénymacska felé - Minden zombiet feltámaszthatunk, aki fel akar támadni. Lehet, nem lesz egyszerű, de mindenkinek jár az esély. És tényleg, Venge, vannak meg hozzád hasonló kedves macskák, vagy rókák a zombie-k között? Olyanok, akik szerinted megérdemelnének egy esélyt?
- Legend, - fordul a másik kandúrhoz - viszont, Sombra a ti felelőségetek. És mivel te is itt vagy, ezért ez, bármenyire is nem szeretném, harc, és háború. Úgy hogy, hogy gyorsan tisztázzuk, te vagy a főnök. Nem fogok beleszólni a döntéseidbe, még akkor, sem ha nem tetszenének, oké?
Barátságosan, szinte kiscicásan elmosolyodik - Szóval, akkor mi a terv, tábornok? |
Venge olyan képet vágott, mintha citromot nyelt volna. Tulajdonképpen így hatottak rá Gyémánttappancs szavai. Megrázta a fejét, majd mancsát végighúzta az arcán.
- Nem, Neko Gyémánttappancs, tudod... - hirtelen ajkába harap és rájön, hogy nincsenek egyedül, még mindig. - Ezt, majd négyszemközt szeretném, ha lehet, 'key? - pillant a kandúrra, a lehető legkifejezéstelenebb arcal, bár szemei ennek ellenére is mélyéseg bánatról árulkodnak. Hirtelen felállt és odébbsétált.
Meira bánatosan nézett a komor tekintetű Legendre. Annyira őt figyelte, hogy a fehér fénymacska szavai nem is igazán jutottak el a füléhez, csak azt hallotta, hogy mond valamit. Csupán az utolsó mondatnál tért magához.
- Ooo, nagyon helyes. - bólintott rá mosolyogva a nőstény, majd a másik fekete kandúrra figyelt, aki felállt Gyémánttappancstól. Kérdően nézett rá, majd Legendhez fordult, aki végre ismét megszólalt.
- Ha megengeded... - biccent a fehér kandúr felé. - Ha Gyémánttappancs egyedül vissza tudott hozni egy kocsi méretű rókát, plusz egy ekkora kismacskát, és remélhetőleg még képes feltámasztani pár zombiet, akkor mi is képesek leszünk elvégezni ezt a feladatot. Csupán az a kérdés maradt nyitva, hogy mennyi is a zombiek száma? - pillantott kérdően a duzzogó Venge felé. Tőle szeretett volna valamiféle választ hallani, de az csak is kizárólag Gyémánttappancsnak ad ki információt.
|
/ /Ő még csak 14. :P Amúgy igeeen és jó volt.. ( Mármint az infó) ^_^//Legend nem csattant ki az örömtől, amikor a nőstény elintézte őt csupán egy fejsimogatással. ~ A harmadik árnyékában vagyok már megint...~ mondta magában keserűen, majd mintha misem történt volna a már bemelegített helyére visszaült. Arca komorabb volt az előbbieknél. Gyémánttappancsra pillantott. Felsóhajtott. Érezte, hogy a többiek csak keresztülnéznek rajta és a mondtatok, kérdések nem neki szegeződnek. Fölöslegesnek érezte magát, bár már megszokta ezt az érzést. Ilyenkor általában a gondolataiba mélyed. ~ Zombikat feltámasztani... Hm... Van ennyi nyálunk, hogy feltámasszuk mindegyiket? Milyen merész ötlet... Az összes zombiet feltámasztani...~ gondolja magában. - Gyémánttappancs... - kezdi. - Mit gondolsz mennyi zombiet tudnák feltámasztani? - kérdezi és a fénymacskára pillant.
|
Gyémánttappancs, Fénymacska, Mey kölyke.
A fénymacska elgondolkozva nézte Venge-t.
~ Azok ott tényleg szívecskés Gy betük? Venge… meh.. Vagyis hogy azért. De, én nem… Ooké. ~
- Venge, - hajolt a gotto füléhez - kedves vagy, de, nem hiszem hogy ez egy jó gondolat. Nézd, ami régen volt, az nem biztos hogy most is, ugyanolyan. De…
*Megnyalja a fekete kandúr fejét*
- Mindegy. Ezzel most ne törődj. Előtted egy teljesen új élet.
*A nőstény fénymacskához fordul*
- Ő itt Venge. Feltámasztott zombie, és gotto. De attól még... Aranyos. Csak kicsit nehezen dolgozta még fel ezt az egészet. És a múltkor a vulkán nem az én hibám volt. És amúgy is, eddig majdnem 20% (cool) a megoldási arányom.
~ Ha elszúrom majd ráfogom Legend-re. ~
- És különben is, tanulok a hibáimból. |
// Infód volt? :P //
Meirának csupán kuncogni támadt kedve attól, hogy a két kandúr milyen nagy szeretettel fogadta érkezését. Bár látta mindkettő szemében az apró aggadalmat, és a nőstény is legbelől egy kicsit feszült volt, majd Gyémánttappancs kérdésére megrázta a fejét.
- Nem, sajnos ide lettem beosztva. Én is csak nemrég tudtam meg és rögtön küldtek a tutajjal. Jó kis utazás volt, mondhatom. - nyávogta nyugodt, picit halk hangon és szeme csillogott a boldogságtól.
Legend nagy kirohanását, csupán egy fejsimogatással reagálta le. Természetesen nem volt benne semmi gúnyos, csupán egy barátságos üdvözlés.
- Tudom, Legend, én is téged. Gyémánttappanccsal valahogy gyakrabban futok össze. - néz vigyorogva a piszkosszürke kandúrra. - Igaz, kölyök?
Venge meglepődve nézi a kecsesen előbukkanó Bastetet. Zavarja a fénymacskának a túl nyugodt és túl kedves kisugárzása, nem jött még rá, hogy tulajdonképpen csak irígy a másikra. Azt meg méginkább rosszalva nézte, hogy mint Legend, mint Gyémánttappancs, de még Hor is elalélt tőle. Duzzogva temette fejét két mancsa közé, de még előtte letörölte a hóba rajzolt szívecskét és a mellette fekvő kandúr nevének kezdőbetűjét. Arra se figyelt fel, mikor a nőstény megkérdezte tőle, hogy őt hogy hívják. Mormogott valamit a bajsza alatt, és jelen pillanatban Gyémánttappancson kívül senki másnak nem felelt volna egy kérdésére se.
|
Legend csóválja a fejét. ~ Még, hogy jó útra téríteni... Szerintem annak az esélye, hogy sikerül Sombárt, a hatalmas macskát jó útra téríteni, annyi az esélye, mint egy guppinak a szárazföldön életbe maradni. Semmi...~ nyávogja magában, majd összerezzen az ismerő hangra. - Mey?- nyávogja elhaló hangon. - MEY! - vírnyogja és szinte a nőstény ölébe ugrik. - Olyan rég láttalak. - dorombolja, akár egy kis cica. Amikor végre magához tér, és abba hagyja ezt a kis cicás viselkedést, a derekához kap. - Jaj!- nyávogja. - A derekam...- hangja akár egy öreg emberé...azaz egy öregmacskáé.
 |
[122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
