|
Témaindító hozzászólás
|
2010.08.24. 13:11 - |
A holdbarlangba a gyógyítók és a vezérek járnak. Általában itt kötik össze lelküket az Istenekkel. De ahogy új életet kezdenek ugyan úgy itt is halnak meg. A barlang holdkőből van így amikor egy rangos róka belép a barlang belseében egy kő megvilágít mindent. ( Más szóval ilyenkor tárcsáznak az istenek) Egy olyan vadász, vagy magányos róka nem lát semmit, maximum csak gyönyörködik a hely szépségében ^^. Ui: ÖLni Tilos! |
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
-...eci? - fejezte be Kes a mondatot. - Egy szerencsés találkozás. Ch! - mondta magának. - Egy hullámhosszon vagyunk. - mondta vigyorogva. - Én biztos nem bírnám ki egy falkában - jegyezte meg, majd röhögni kezdett. - El se hiszem, hogy neked mondom el, de... tömegiszonyom van! - mondta a fájdalomtól nevetve. - Sosem voltam az a közösségi róka, maximum rajtam kívűl még négy rókával bírom ki, de többtől már rettegek!
 |
- Én is...Ugyan miért untatnál? Ugyan ilyen a felfogásom az életről mint neked.- mormogta, miközben az égre nézet.- Az biztos. Ha megérkezik a tél akkor nekem, nem hogy elkell tartanom a járni nem tudó öregeket, de még a növendékeket és a többieket. Hülye falka! Ott hagynám a francba, ha nem tartana ott az a g...-mormogta majd elhalkult. Egy úrinő szájából ilyen nem hangozhat el.*
 |
- Az esőt, mert az nem hideg. - vágta rá rögtön. - Karácsony...? - sóhajtotta, miközben a mancsát tanulmányozta. - Hol van az, a mai világban? Csupán a gyerekek várják, akiket az anyjuk megpróbál életben tartani és bemesélni nekik, hogy az a szeretet ünnepe és olyankor a gottok is ünnepelnek... A karácsony mamárcsak egy álom. A rókák rohannak ide-oda és nem érnek rá a szeretteikkel ünnepelni, sőt gyakran mindenkinek meghal az összes rokona, így egyedül marad... - mormogta, majd legyintett egyet. - Nem untatlak ezzel. - közölte és ismét a szakadó havasesőt nézte. - Juppi, kezdőthet a koplalás! - morogta keserűen. Szájában máris érezte a finom hús hiányát és tudta, hogy egy darabig ez így fog maradni.
|
*Imminek ez a nyers mondat nem volt az inyére.- Hát eltaláltad!-mormogta, és felállt. Kinézet a barlangból, és elfintorodot, a randa idő láttán. - Randa egy idő van nem?-kérdezte, miközben nézte a hideg, havas esőt. - Te melyiket viseled el jobban? A havat, vagy az esőt?-kérdezte halkan, majd vissza kérdezte az előbbit.- És te, kivel fogod tölteni a karácsonyt?-kérdezte még halkabban mint az előbb.*
|
- Ühüm... - dünnyögte, majd a barlang szája felé pillantott. A villámok csitultak, de a dörgésektől megremegtek a földek. Az eső kezdett más halmazállapotúvá vállni. Pontosan, már havaseső hullott a kinti növényzetre. Kes lehunyta a szemét és magában sóhajtott. - Gondolom neked sincs senkid és egyedül fogod tölteni a karácsonyt egy bokor tövében, esetleg a hóban vacogva. - küldte a szavakat a nőstény felé.
|
*Immi felnézet a hímre. Nem szólt semmit, csak a mancsaira bámult, hiszen utálta, ha mások ilyen állapotba látják.- Hát igen félek a vihartól- bökte ki és tekintete ismét Kesre tévedt. Megvolt szeppenve, hiszen a vihar a kis korára emlékeztette. Arra at időre amikor a többiek kidagatték, és arra, amikor senki nem törődött vele. Sóhajtott egyet és lehunyta a szemeit. Egy pillanatra válla megrándult, de aztán a nőstény csak csukot szemekkel feküdt az idegen előtt. Ott volt egy barlangba, egy idegennel, a vihar kellős közepén. Nos ha bevállalós maca lenne, akkor már ráugrott volna Kesre, de így... A nőstény néha,néha felsóhajtott, és várta, hogy valami történjen. Valami furcsa módon nem félt, pedig a vihar tombolt. Úgy érezte mintha Kes közelsége megnyugtatná. A vállai ismét megrándultak. Gerincén végig futott a hideg.*
|
// Mit érzel át? oO Amúgy meg örülnék, ha rövidebbet írnál.//
Kes lopva a nőstényt nézte, majd újra megremegett az egész barlang. Ekkor a nőstény megválaszolta a titok nyitját. - Ja, akkor már mindent értek! - mondta zavartan, majd vörös fejjel lesütötte a szemét. ~ Bazz, de hülye vagyok! Azt hiszem erre a nőstényre, hogy meg akar ölni közben... ~ ekkor egy hatalmasat villámlott, Immi meg szinte ijedtében hátraugrott. ~ Erről beszélek, nyuszómuszó! ~ csóválta a fejét a hím. Továbbra is a lila rókát nézte, mint valami ritka állatfajt, hogy mit miképp csinál. Mikor a nőstény egy üregbe bebújt és mancsát a fejére tette, a fehér róka odament hozzá és a kushadó rókára nézett. - Mi az, félsz ettől a parányi vihartól? - kérdezte egy csepnyi gúnnyal, bár nem volt szándékos. Kes olyan ritkán beszélgetett más rókákkal, hogy teljesen elszokott a kedvességtől.
|
Immi mélázgatott magában, majd néha, néha felsóhajtott. Egy percre oda sandított a hímre, aki az egyik pillanatban kidobta a barlangból a halat. Felvonta egyik szépen ívelt szemöldökét, majd egyenesen előre bambult. Felállt és nyújtószkodott egyet. Amikor készvolt a nyújtással leült, (máris elfáradt *.* xD) és a földbe kezdte rajzolgatni, gombákat, fákat, cseresznyét. Majd egy pillanatra megállt. ~ Cseresznye~ eszébe jutott a tegnapi nap. ~ Egy szerdai nap volt. Oly tökéletes, hogy az már fájt. Szinte ezt a kifogástalan gyönyörséget semmi nem törhette volna meg. Meleg vizű vízesés, csiripelő madarak, lehulló cseresznye virág szirmok. A nedves fű illata, a rőt lombok utánozhatatlan tájképe. És egy dolog ami mindent illatott maga mögé parancsolt. A rodhadó csersznye illata(hogy hogy hullotak egy nap alatt le a cseresznye virág szirma,miközben megrodhat az éret gyümölcs, és rötek lettek a fák xD)Minden tökéletes volt, szép, szinte üvöltött a világ, hogy ez egy jó nap... de nem volt az. Nem volt az. Jött valaki. Valaki akit nem ismertem, valaki aki nem volt komplett, mégis eltörtem, hogy velem legyen. Egy hím...egy olyan hím aki lehet, hogy dilis volt, de tele volt élet erővel. És vággyal. Éhség utáni vágyát akarta kitölteni velem, és azt amit mások nem csinálnak, csak a démonok. A keserű könnyemből akarta szomjúságát oltani. Szerencsém volt, hogy még időben elszökhettem. Bár fülemet egy kicsit megtépázta, hamar rendbe jött az átváltozás miatt. Bár emlékeznék mitörtént az éjszaka. Utálom amikor átváltozom, mert nem emlékszem semmire. Semmi jóra, vagy rosszra. BÁr az utóbbit megkell hagyni nem igazán emlékezetre méltó.~ emlékei olyanok voltak, mintha csak most történtek volna. Nagy csönd volt a barlangba. És volt még ott a csöndön kívűl más. Tartozkódás, félelem, kétségbe esés, fájdalmas sebbek vérzése, emlékek zuhataga, és törékeny, végtelen pillanatok. Hús vér lények álltak egymásnak háttal, de nem is tudták, hogy borzalmaik mennyire hasonlóak. Olyanok voltak mint a barátok, hiszen mint kettővel sok rossz dolog történ, bár a másik félről nem lehtett annyit tudni mint Immiről. A kis nőstény nem igazán emlékezett a jó eseményekre amik vele történtek az életbe. És ez nagyon szomorú volt számára. Szinte elviselhetetlenül fájdalmas élmény volt ez neki. // Át tudom érezni sajnos...nálam is ez van, kivéve ebben az évben...vagyis nem annyira a rossz dolgokra gondolok most, mint az utóbbi években...// Immi, egy percre felnézet. Megrázta a fejét, hogy ezek a gondolatok olyan messzire repüljenek, amennyire csak tudnak. Egy pillanat mulva újra hatalmas nagy korgás. A nőstény elvörösödött, feje mellet megjelent a víz cseppecske, majd ránézett a hímre.- Öm...bocs, csak még nem reggeliztem. A gyomrom nagyon háborog valami kajáért...-mondta, majd zavartan vissza fordult és maga elé bambult. ~ Na ez kínos volt.~ mormogta magában, ajd kifújta a levegőt. Szemit lehunnyta, arcát egvilágította a gyenge őszi napfény. Szempiláji szép hosszú, feketék voltak, jól kivehetőek. A magas, barlang plafonról egy vízcsepp zuhant Immi szempilla rengetege felé. Meg is érkezet a kívánt helyszínre, ekkor a nőstény szeme kipattant. Kitörölte szeméből a vizet, kisebb nagyobb sikerrel. Felnézett a plafonra és sűrűbben keztek arcára esni a vízcseppek. Olyan hatást keltettek, mintha a nőstény sírna. Kicsit arébb ment, majd törölgetni kezdte az arcát. ~ DE hideg!~mondta fog vacogtattva és hátán végig futott a hideg. Szép őszi reggel. Minden újra éled. Az éjszaka, hideg, váratlan, titokzatos és gyilkos élete után jött a leleplező nap. Mindent megvilágított. Olyan rémségek kerültek elő, amit senki nem gondolt volna. Vérrengeteg, csontok, porcok szőr pamacsok. ~ A gottók sosem alszanak~ gondolta, miközben kinézet az egyik résen. Előtte egy puszta volt, tele csontokkal és más állati maradványokkal. Minden ébredezni kezdet, és a horrorisztikus látványt egy boldogabb volág váltotta fel. A szél felkapta a csontokat, flrepítette a magasba, és pár felhő közt eltüntek. ~ Lugia...mindig tesz arról, hogy ne látszodjon a szörnyű este maradványainak rengetege~ mondta magába, majd sóhajtott egyet. A vért beszívta a föld, helyüket fűfélék százai lepték el. ~ Shaymi keze is benne van az új nap szépségeiben.~ gondolta, és felnézett az égre, ami tele volt sok jót nem igérő felhőkkel. A nőstény jól gondolta, ugyanis pár perc múlva az ég egy hatalmas villámlással adott arról tudomást, hogy közeleg a vihar. // Ne piszkáld az idő járást! xD Majd én hozom a monszunt// A nőstény megpattant, ugyanis valjukbe nem sok dologtól félt, de a TOP 10-ben benne volt a vihar, úgy a 3.-4. hely környékén. Immi lábai remegni keztek, és valami kisebb lyukba be mászott. Lelapította füleit, mancsait rá is helyezte, hogy ne hallja a borzalmas vihart. Egy könnycsepp jelent meg az arcán és erősen rázta a fejét, hogy kiverje belőle a hangos csattanások rengetegét. A kis nőstény egy pillanatig ránézet a hímre, bár szemei a könnyektől homályosak voltak így nem igen látott semmit, de félt. Az szerette volna, ha valaki megnyugtattná, de ebben a helyzetben esélye erre nem volt.
|
A hím háttal ült a nősténynek. Halkan sóhajtott és fájó emlékei járta át a fejét. Lejátszotta magában újra azokat a jeleneteket, amik már megtörténtek vele. erőssen összeszorította a szemét, el akarta űzni a múltat, de teljesen megtámadták az agyát. - Tűnjetek innen... - morogta halkan és próbált valami kellemesre gondolni. Hirtelen egy félelmetes és ördögi hang szólalt meg, de ez nem a fejében, hanem a valóságban. Szemei kipattantak, pupillái hatalmasakká váltak. Rémülten a nőstény felé pillantott, de az a vízzel volt elfoglalva. Ijedten nézte Immit, tekintetét le se bírta venni róla. ~ Meg akar ölni... sőt, meg akar elevenen nyúzni... ~ ijezgette magát és akaratlanul is hátralépett. Szíve vadul vert, mikor a nőstény felé közeledett, egy hallal a szájában, ha mondott is volna valamit, azt se hallotta volna, mert fülében heves szívverését hallotta. Lenézett a halra. ~ Mérgezett... savat tett bele... hashajtót... drogot. ~ futott át az agyán ~ Esetleg mindegyiket egyszerre. Vagy férgeket, amik belülről felzabálnak. ~ rémüldözött és kidobta a halat a barlangból. ~ Majd valaki más megeszi és meghal, de én még élni szeretnék. ~ morogta.
|
* A nőstény pillantása követte a hímet. Érezte, hogy a hím magányra vágyik, ezért hagyta inkább, magába roskadni. Oda ment a folyóhoz, és lekuporodott mellé. A folyóra nézett ami kristály tiszta volt. A napsugarak táncoltak a tükörsime vizen. Immi ékszerein is néha,néha tangót lejtettek az égitunemények, de volt, hogy szolindan csak elvakították a róka fiát. Immi rózsaszínes bundája csillogott, ahogy magába szívta a fényt, de egy helyen megtört ennek a szép színnek a hatása. A nőstény vére már barnára száradt a meleg napon. Immi felkapta a fejét, és belenyult a folyóba, hogy lemossa a vért magáról. Ahogy hozzá ért a vízhez vissza is húzta a mancsát.Ugyanis lehet, hogy jó idő volt a napon, de nem kéne elfelejteni, hogy rohamosan közeleg a tél. A nőstény össze szorított ajkakkal, kényesen nyúlt be a vízb e, és gyorsan lemosta a barnás élet folyadékot. Ahogy megcsinálta vissza feküdt a napra, hogy a meleg újra átáramoljon a testén. Hason feküdt, és újra a vizet nézte. Hirtelen, valami megmozdult a víz alatt. Sőt nem is egy akarmá, rohamosan jöttek felfelé a halak ott, ahol a vizrn táncolo sugarak megálltak, és megvilágították a folyó alját. Immi elmosolyodott, a gyönyörű, több millió színben pompázó halakon, köveken, katylókon és növényeken. A nőstény pillantását nem tudta elkerülni a magába roskadó Kes, de próbált nem rá figyelni. Helyette a hozzá elég közeli vízesésben gyönyörködöt. Hirtelen kiugrott előtte egy hal, és reflex szerűen lecsapta a part szélre, körmeit bele mélyesztette, és a hal egyből alulról szagolta az ibolyát.// xD őt nem írom be a halottak listájához.// Immi gyomra üres volt, és erről úgy kapot tudomást, hogy egy nagyott kordult. A barlangban vízhangzot az ördögi korgást. Immi elvörösödöt, és a mancsát a hasához szorította, majd a halra pillantott. Ajkain végig siklott a nyelve, majd a fogain is. A fény rávilágított az éhező nőstény kacér vigyorára. Immi megrázta a fejét, mert nem akarta, hogy Kes kiüldöze inenn, ezért a szájába fogta, és oda vitte a hím elé. Nem pont elé dobta le, ezért az orrával egy kicsit középszerűre helyezte, majd vissza ment a vízhez és megnyalta a száját, ami véres volt a haltól.*~ Milyen rég ettem halat...Olyan éhes vagyok, hogy feltudnék falni egy egész juh nyájat... jó nem az egész nyájat, csak a felét. Jó az is sok lenne, ezért csak a negyedét enném meg.~*filózgatott magában, majd kinézet az egyik résen, ahonann a fény beszűrődött, és egy pillangó szállt be a barlangba. Az orrára szállt, majd a mancsára, és ott megtelepedet. Immi elmosolyodott és édesen nézegete a cuki kis pillangót.*
|
- Mert.... - mondta és félbevágta magát // ezt a kifejezést annyira bírom xDDD //. Nyelt egy nagyot, de nem tudta folytatni a mondatot. Nyelve hegyén volt a válasz, de nem akarta kimondani, így inkább megrázta a fejét. - Mindegy, semmi... - morogta és odébb ment a nősténytől. Szemét lehunyta, nem akart most senkivel se beszélni. A fájó hegekkel borított sebeit ismét feltépték és lassan csörgedezett belőllük a vér.
|
*Immi csipőre tette a kezét, és felvonta az egyik szépen ível szemöldökét. -Egyszóval sem említettem, hogy kivan sajátítva a barlang. De azt nem értem, hogy miért nem türsz meg itt, hiszen veszélyt nem igazán jelentek.-mondta és vissza pöckölt.*
|
A hím felvonta a szemöldökét. - ezért mondom, ha három perc múlva nem mész el, akkor nem állok jót magamért. Különben, egy szóval sem mondtam, hogy meg akarlak ölni. Csupán lenyűzom róllad a bőrt, attól te még vígan élhetsz! - mondta és megvonta a vállát. - Nem sajátítom ki, csupán a barlang az egyetlen otthonom! -morogta. - Ez a hely évek óta lakhelyemül szolgál és még sosem történt olyan, hogy a barlang kitagadott volna. - mondta és orronpöccintette a nőstényt. - Nem jött be, okostojás!
|
- Nos azt kötve hiszem, ugyanis itt ölni tilos! És elfoglalni a barlangot, sem valami jó húzás, ugyanis, ez nem kisajátítható. Szóval ha valakinek csomagólnia kell, az TE vagy!- mondta és lefeküdt a víz mellé. Mancsát bele lógadta a vízbe, és nézte a felkelő napot.*
|
- Sajnálom, nem tehetek arról, hogy a véred vörös. - morogta, fogait villogtatva. Hátán felállt a szőr, hátsó farkát a magasba emelte és fenyegetően csapkodott vele. - nem... nem macska xD - Ezernyi gondolat suhant át az agyán, hogy mégis mit vághatna a nőstény fejéhez, de nem tette. Csupán egyetlen egy ötlet maradt meg benne ~ Megölni! ~ ám aztán eszébe jutott, hogy ilyenkor és télen kevés a zsákmány. - Elszámolok háromig - kezdte higgadtan - és ha addig nem tűnsz el, akkor a selymes kis bőrödből csinálok magamnak takarót! - vicsorogta.
|
* Hideg napra virradtunk. Szinte fogvacogtató volt. A kis nőstény megérezte, amikor a karmok húsába vájták, bár egy csöppet sem izgatta ez a dolog. Viszont amikor a hím maga felé fordította, kicsit megrémült. A kilehelt levegő pára formájában jelent meg előtte. Szercsésen landolt, hiszen szárnyai a legkisebb levegőáramlásra is működésbe léptek. Törékeny testét, oly könnyű lett volna össze törni, hogy szinte az már fáj. Szép, selymes lilás szőrét egy kisebb helyen vér váltotta fel.- Mit ne mondja, izlésed az nincs! A rózsaszínhez nem igazán passzol a piros.- *mondta, majd kecsesen megnyalta a vállát//Ez nem tom hogy sikerült neki xd//.*
|
- ,,..hogy mit keresek itt, ahhoz inkább NEKED semmi közöd!?" - ismételte értetlenkedve - Szép a magyar beszéded, csillagvirág. - mondta gúnyosan. Odalépett a nőstényhez, mancsát annak vállára tette, karmait belevájta a finom bőrbe és teljes erejéből maga felé fordította a nőstényt. - De nagynak képzeljük magunkat! - sziszegte és ellökte magától a nőstényt.
|
Immi felkapta a fejét mikor valaki ráförmedt. Szemeiből kilehetett venni a kétségbe esetséget, mivel még csak félálomban volt.- Ez egy hely, ahova mindenki bejöhet...hogy mit keresek itt, ahhoz inkább NEKED semmi közöd!- vágot vissza az elegáns nőstény és elfordult. Hallása tökéletes volt, de mégis nehézkesen vette ki a déllem lihegését a csöppögés miatt.
|
Egy másik alak botorkált ebbe a tágas, vízesésekkel teli barlangba. A csöpögő vízcseppek ezreit lehetett hallani a visszhangnak köszönhetően, amik elnyomták egy rókának érkezését. Egy hím állat érkezett be a barlangba. Ismerte ezt a helyet, szinte otthonának tekintette. Ereiben megfagyott a vér, mikor az idegem betolakodót észrevette. Szája köré száradt a vér. Testét borító szőr és toll a testére simult a víztől. Közelebb lépett az idegen felé. - Te meg mégis mit keresel itt? - szólta le, fogait mutogatva.
|
Homály borította a földet, vagy legalábbis úgy tünt. Az égen a csillagok halványan pislákoltak még. Mindenhol csend uralkodott. Aki normális volt, rég húzta a lóbőrt. Egy kis lila mókus féle, összegömbölyödve szunyókált egy fán. Hirtelen felkapta a fejét. Meggyulladt az ég. A csillagok végleg By,by szását intettek a földieknek. Immi felpattant, teste megimbolygott, és majdnem lezuhant, de kecsesen, nőiesen ért földet, mint egy macska. A homályban alig,alig tünt fel valakinek az elvakító fény. Immi fáradt volt,ezért befutott egy barlangba...egy különösen furcsa barlangba. Vízesések ezrei folytak oda bent. Immit elfogta valamilyen különleges érzés. Beszívta a levegőt, majd kifujta. Lassan letelepedet a folyó mellé, és gyönyörködött a tiszta vízben. Úgy csillogott, mint megannyi gyémánt. A nőstény gyönyörködött a saját tükörképében, majd mancsaira hajtotta fejét és lehunyta szemeit. Nem kellet neki sokidő és elaludt.
|
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
