Témaindító hozzászólás
|
2009.12.04. 21:43 - |

A fő gotto ( Sombra) ide hívja falkatársait, ha valamit be akar jelenteni. |
[60-41] [40-21] [20-1]

Megtorpant Sombra szavaira.
-Ezt vegyem kritikának? -fordult hátra, és megbántott pofit vágott. Aztán a hím elkezdte önmagát tömjénezni. Shen udvariasan bámult rá, körülbelül úgy, ahogy a szteppelő óriásbrokkolikra szokott bámulni egy szerencsétlen laikus egyén.
-Hm, talán egyszer pont összehoz a sors az egyik klónoddal, és akkor megvan a tökéletes helyettes-szólt közbe barátságosan, majd némán hallgatta tovább Sombrát. Amikor a vezér ahhoz a részhez ért, hogy Shent felfalja egy démon, a macska vágott egy fintort, majd köhintett egyet, és inkább nem kommentálta a dolgot. Se a meghalósdit, se pedig az utána következő további önmagasztalást. Bár úgy érezte, a költői kérdésre azért muszáj valamit reagálnia.
-Gondolataimat szavakkal ki nem lehet fejezni, mint nyilván te is tisztában vagy vele, ősötétsége. S mivel pontosan tudod, hogy milyen szavakkal reagálnék az imént elhangzott mondataidra, nincs is szükség rá hogy megtegyem azt. Tehát, akár mehetek is utamra, feltételezem -pislogott Sombrára. |
A kandúr elgondolkodva nézte tépett fülű, hozzá képest hatalmasra nőtt társát.
- Remélem azért nem te vagy a legeszesebb a családban. Csalódás lenne... mondjuk, mostanában olyan, avagy majdnem olyan okos segítőt találni, mint én, na az nehéz. Nehezebb, még a legnehezebb tollpihénél is. És tudod milyen nehéz a legnehezebb tollpihe? Nos, fogalmam sincs. De, hogy mikor botlok bele egy tökéletes helyettesbe, nos, az is pont ilyen rejtélyes... Csak az ég tudja... (", hogy miért. Karodba akarom érezni, ahogy a szív ver! Akarom tudni, hogy újra hívsz, újra hívsz egyszer!" Khm... folytathatjuk!)
- Nos... - csapja össze a mancsát és felnéz Shenre. - Most, hogy ezt a csodálatos tudást így átadtam neked, és nincs senkire szükséged az őrjárathoz, így mehetsz. Bár, belegondolva, és megnézve a sebeidet... lehet valóban magaddal kéne vinned valakit. Csak tudod, nem lenne jó a híremnek, ha a járőrmacskám a fájdalom által keletkezett kínjaitól hullna földre, ütné fejét egy kőbe, ájulna el ezáltal és enné meg egy démon. Jaj, milyen költői vagyok, könyveket kéne írnom. Mondjuk, majd úgy is benne leszek pár történelem könyvbe az utókor számára. Hahaha. De mit gondolsz erről Shen barátom? Szerinted is olyan csodás vagyok? Ne, ne is válaszolj! Úgy is tudom mit gondolsz. - mosolyodik el rejtélyesen.
 |

A kérdésen nem törte sokáig a fejét.
-Hogy miért nincs ebben a klánban?- ~Because he's retarded.~
-Mert Boren mindig is eléggé ostoba volt ahhoz, hogy a rossz oldalra álljon-vont vállat. Érdeklődve bámult Sombrára, amikor az felsóhajtott, de végül vezére nem fejezte be az elkezdett mondatot. Shen egy néma bólintással vette tudomásul az utasítást.
-Köszönöm, óvónéni, azt hiszem képes leszek a feladat kivitelezésére egymagam is -villantott meg valami mosolyféleséget, és elsurrant, olyan sebeséggel amit sebei engedtek.
|
A pókerarcos válaszra nem is méltatott válaszolni, csupán egy unott pillantást címzett a fekete macska felé, ami jelenthette volna akár ,,Na, persze, én meg épp usánka sapkában, vodka ivás közben kán-kánozok."-t is, de, hogy mire is akart ezzel az arckifejezéssel utalni a kandúr, az csupán rejtély marad.
- A bátyád? - szaladt fel az egyik szemöldöke a homlokára. - Ő miért nincs a csapatomban? - kérdezte grimaszolva és kicsit értetlenül.
- Mondjuk én erősnek hittelek... - mondta drámaian, de végül nem folytatta a szappanoperába illő monológot. Egy darabig hagyta a másikat beszélni, miközben ő zavartan a mancsait nézegette.
- Nem, igazából nem untatsz... - sóhajtotta, majd nem volt biztos benne, hogy hogyan is kéne folytatnia. - Csak el vagyok gondolkodva.Tudod... Nem. - válaszolt a saját nyitott mondatára. Megrázta a fejét, majd felnézett a fekete macskára.
- Jobb, ha mész. Talán az lenne a legjobb, ha járőröznél egy kicsit. Egyedül menni fog, vagy kell valaki, aki fogja a mancsod? - kérdezte szemrehányóan.
 |

-Nem fáradtam ki-mondta pókerarccal, majd sóhajtott egy nagyot.
-Oké. Puhány dög vagyok, és körülbelül egy órája istenesen elkalapált a bátyám. De vannak rosszabb dolgok is az életben, mint egy idegbeteg bátyus-vont vállat hanyagul, majd végigsimított szakadt fülén egyszer-kétszer. -Nem lehet rossz főnöknek lenni. Bár nem is tudom, a csili-vili, sima és fényes a bundám, nem az én stílusom. Bár igazad van abban, hogy fontos a megjelenés...Talán a szakadt fül javít az imidzsemen. Félelemetesebb vagyok tőle?-pislantott Sombrára, majd elmosolyodott. -Természetesen látom, hogy untatlak. Rá van írva az arcodra. Semmi gond, megszoktam.-befejezte a mosakodást, és produkált egy mesterkélt meghajlást.
-Van valami feladat számomra, ó, kegyességes uram?- |
A kandúr rosszallva nézett rá, miközben lassan fejét csóválta.
- Ha így kifáradtál tőle, akkor nem hinném, hogy olyan nagy semmiség lenne. Vagy esetleg te nem bizonyulsz elég erősnek? - kérdezte hanyagul, közben egy kicsit hátrébb állt a fekete macskától. Annak tréfás kérdése egyik fülén be, másikon ki szállt. Egy pár pillanat erejéig hallgatott, majd végül újra megszólalt és úgy döntött, hogy mégis válaszol.
- Ez annak köszönhető, hogy a többiekkel végeztetem el a piszkos munkát. Tehát, ha csatába is keveredek, akkor a következő harcig lesz elegendő időm, hogy rendbe tegyem a bundám. A megjelenés fontos dolog egy harcban. - felelte nem túl vidáman, bár kicsit örült annak, hogy itt volt mellette Shen, akivel beszélgethet, és gondolatait elterelheti azon rossz érzések felől, amik ott kavarognak benne.
 |

Kinyitotta fél szemét, és mikor meglátta maga felett Sombrát, sóhajtott egyet.
-Helló, főnök-motyogta.-Volt egy kis összetűzésem valakivel, de semmi fontos.-összeszedte magát, és talpra kecmergett.
-Úgy egyébként egyben vagyok-megpróbálta egy kissé helyrehozni a bundája állapotát.-Hát..azt leszámítva, hogy úgy nézek ki mint egy molyrágta leltári darab-morogta. -Hogy lehet, főnök, hogy a te lila bundád mindig makulátlan?-kérdezte egy apró mosollyal. Sejtette, hogy Sombra nem szeret vidámkodni, de most nem érdekelte. |
A lila kandúr kecsesen földet ért, a sekély víz, amibe érkezett felcsapott az arcába. Nem volt túl vezérhez méltó ez a landolás, így örült is neki, hogy igazából nem látja senki. Megrázta a bundáját és megtörölte az arcát, majd észrevett egy fekete testet, amit a víz mosott ki a partra. Legalábbis ez volt az egyetlen megmagyarázható ok a különös objektum létére. Közelebb lépett hozzá, és mikor meglátta, hogy egy állat, automatikusan megnyalta a száját, gondolva, hogy a sült galamb a szájába repült és mára meg is van a vacsorája. De mikor jobban megszemlélte, észrevette, hogy a földön nem más, mint egy gotto fekszik, aki ráadásul hozzá tartozik. Mellkasa lassan emelkedett és süllyedt. A kandúr csalódottan sóhajtott, hogy mégis vadásznia kell menni, ha nem akar éhen maradni. Esetleg még titkon gyorsan felfalhatná ezt a testet, senki sem venné észre, de inkább elvetette a gondolatot, és mancsával meglökte Shent, hogy magához térjen. ( Igazából megrúgta volna, de ez egy négylábú állatnak nem épp sikerülhet. ^^! )
 |

A sziklát körülcsordogáló vízben egy ázott, tépett fekete kandúr botladozott. Néha-néha megtorpant, és felköhögött egy újabb adag vizet. Nagyon nyomorúságosan festett, alig bírta vonszolni a testét. Sok rettenetes percbe telt, amíg idáig eljutott, és most már nem volt más vágya, mint leheveredni. Odavánszorgott a sziklához, és kimerülten lerogyott. Hátát a kőnek támasztotta, és mélyeket lélegzett. Érezte, hogy máris a regenerálódás áldásos útjára lép,ahogy lehetőse nyílik pihenni. Úgy érezte, nem is hallott soha szebbet, mint most szabályos,nyugodt lélegzetvételeit. |
Sombra kecsesen felugrott sziklájára, majd elhallatott egy mennydörgésszerű nyávogást. Megvárta, míg a pornép összegyűlik, majd elkezdte mondandóját. - Sokan vagyunk. - kezdte semmitmondóan. - Ez nem baj. Csak nem férünk el, leülni meg fajtársunkat értelmetlen, hiába jó puha a bundája takarónak. - mondta egy gúnyos vigyor társaságában. - No, arra kérek mindenkit, hogy tünjön el a falkámból. Persze csak a rókaszabásuak. Természetesen úgy értem, hogy a másik három falkába oszoljanak szét. A Köd, a Vihar és a Víz falkába. Ott ttúl kevesen vannak. A klánomban, igen klánok maradunk, csak macskák maradhatnak, a rókákat kinyírjuk és sálat csinálunk belöllük. Világos voltam? - kérdi, majd leugrott a szikláról.

|
// folyt kiképző// // enyém a 30. reag!!! xD // |
Bliitzha ide-oda tekingetett. ~ Már megint mi van? ~ kérdezte nyafogva magát. - Mit akarsz tőlem? - kérdezte makacsul. SOmbra halkan felkuncogott, majd leugrott sziklájáról, s óvatos léptekkel ment Bliitzha mellé. - Te sosem fogsz változni! - kuncogta, miközben félnézett a 4x akkora rókára. - Mondani akarok neked valamit. - Bliitzha értetlenül nézett az apró teremtésre. - Te vagy az apám, vagy mi? - vágott a szavaiba.
-Majdnem... Tehát, ne szólj közbe... Mióta megtaláltalak éreztem benned egy különleges erőt, nem tudom, hogy mi álltal van ez, nap mint nap csak ezen gondolkodtam, majd arra a következtetésre jutottam, ha tényleg te vagy az akkor a szárnyaim alá kell, hogy vegyelek és szabadjára kell engednem azt aki benned lakozik... vetted? - kérdezte szokványos mogorva hangján. A nősténynek tátva maradt a szája. - Ez hülyeség! Az apás dolog jobban be jött! Tényleg, Sombra! Nem hívhatnálak apának? Olyan jó fej vagy! - mondta kérlelve, miközben játékos pózt vett fel; seggét a magasba tolta, de mellkasával a földön fekütt. Sombra -.- fejet vágott. xD
 
|
Bliitzha keservesen megérkezett, majd leült a szikla elé. - Igen, Sombra? - kérdezte halkan. A macska felfigyelt a nőstény érkezésére, majd mikor az leült elé, leugrott a szikláról. - Örömest látom, hogy idetoltad a képed... - morgott rá a gotto.
 
|
* Geswood vette a parancsot és már el is indult Bliitzha keresésére.*

|
Somra helyeslően bólintott. - Rendben, és ha más klántagokat is látsz azokat is küld a szemem elé, hogy megkapják a magukét... - morogta inkább magának, majd egy néma percig Geshwood tekintetét fürkészte, majd hesegetni kezdte. - Na! Menjél már, nem érek rá egész nap!

|
*Geswood felpetten, de még mindig lehajtotta a fülét:- Uram, nem látam a kicsit, de megkeresem, ha úgy gondolja.*

|
A kandúr keresését egy ronda folt zavarta meg. Lenézett a szikláról és látta, hogy Geshwood néz rá alázatosan. Dühösen és fenhangon így szólt. - Nem tudod, hogy merre kódzál az az idióta Bliiztha? - kérdezte lenézően, majd kajánul mosolyogni kezdett. - Legalább egy valaki volt hajlandó idetolnia a pofáját! - mondta egy kicsit örömittasan, majd meg se várva a hím válaszát újra keresni kezdte a nőstényt.

|
*Geswood észre vette a nagy mester ahogy körül tekin a kis helyen és keresett valakit. Oda kullogot és alázatosan lehajtotta a fülét és felnézett a nagy mestere, majd megvárta míg a nagyúr rá pillant és ezt kérdezi tőle dühösen.*

|
A kandúr nem értette ezt a pillantást, de nem igazán érdekelte. Megrázta a fejét, majd az égre nézett, ami kezdett már sötétebb színt felvenni. ~ Nem sokára itt az éj, a sötétség, a félelem jelképe... nemsokára kezdőthet a mészárlás... ~ gondolta vigyorogva, majd a jelenlévőkre pillantott. Alig voltak vagy tízen, de mind igen erőssek voltak és ezt Sombra tökéletesen tudta. Mikor tekintetét levette az égről, tanítványát Bliitzhát keszte keresni tekintetével.

|
*Ragness vetett rá egy sexis mosolyt, majd fogta megát és eltüzött.*
// elment. valahova//
|
[60-41] [40-21] [20-1]
|