|
Témaindító hozzászólás
|
2009.08.05. 13:51 - |
Sok a zsákmány, jól ellehet bújni és jó a levegő. |
[287-268] [267-248] [247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
Holly elmosolyodott,majd elkezdte forgatni a szemeit a virágkoszorú fűzős témán. - Persze, majd elkezdünk koszorút fűzni,mi? Amúgy lehetséges,ha csak nem kell hozzá hüvelykujj,akkor valószínű,hogy tudsz készíteni.-mondta és kedvesen mosolygott a hímre.
 . |
A hím értetlenkedve nézte a nőstényt. - Ugyan miért lettél volna tapintatlan? Nem tudhattad, én meg nem mondtam idáig, ennyi. - vonta meg a vállát. - A vicces dologban én is benne vagyok. Ő... -kezd el gondolkodni. Elmélkedés közben enni kezd. - Mi lenne, ha virágkoszorút fűznénk? - kérdezi vigyorogva, természetesen viccel. - Egyáltalán, tudok virágot fűzni? - néz mancsira, majd megvonja a vállát. - Majd meglátjuk!
 |
Holly elkezdte bökdösni a félig megevett madarat.-Bocsánat, hogy tapintatlan voltam.- mormogta, majd a déllemre nézet.- Nos...mit szólnál, ha csinálnák ezek után valmi...valami...vicceset?-kérdezte és elmosolyodott
. |
Oké, a nőstény nem kap semmit, a hím elkezd falatozni. Sokáig csupán a csámcsogás hallatszik, majd Holly megszólal. Woundless lassan kezdi rágni a falatot, majd lenyeli. - Négyen voltunk testvérek. Fusion, Illusion, én és Lonely. Azt hsizem, hogy csak a bátyánk, Fusion tudott valamit a szüleinkről, de sosem mondta el nekünk. Különebn, véleteln találkoztunk és... nem is tudtuk, hogy tesók vagyunk, mert mind négyen más és más falkában éltünk, s valami véletlen folytán, mind a négyen elhagytuk azt a falkát és pont egy nap, teliholdkor találkoztunk. Ugye, milyen vicces? Egyedül Fusion ismerte mindegyikünket és elmondta, hogy testvérek vagyunk. Mielőtt emgkérdeznéd; azért hittem neki, mert mind a négyen hasonlítottunk egymásra. Talán Lonely nem, de szegény öcskös, ma már sehogy sem néz ki. - sóhajt és lehajtja a fejét. Nem ismerte annyira a hímet, de mégis csak a tesója volt. - Szóval nemrég óta tudom, hogy nekem vannak élő rokonaim. - mondta halkan egy halvány mosollyal.
|
Holly elindult.//Vadászik.(nyugi nem gyullad ki az erdő :D)//Holly egy gyöngytyúkkal és egy ifjabb őzzel(nem gidával ._.) tért vissza. Beleharapot a tyúkba és kitépte a szárnyát, majd elrágcsálta. Két nyelés közben felnézet a déllemre.- Mit is mondtál, hány testvéred van?- kérdezte.
|
Woundless barátságosan elmosolyodott. - Hm, igaz, harapni kéne valamit. Farkaséhes vagyok. - jegyezte meg, s mellé biccentett egyet. - Nos, akkor váljunk ketté és ki ki mit vadászik magának abból eszik. - határozta el, majd el is rohant a susnyába valami finomért. // Vadászik // Sok, sok idő múltán Hollyék újra összefutottak. A déllem szájában egy őzgida volt. Útközben megevett egy nyulat és egy pockot is. Ledobta a földre a // véres női // tetemet, majd amennyiben a nősténynek vérszegény zsákmánya van, felkínál egy kis mellehusát :D
|
Holly zavarba jött az eltolástól, majd,amikor ismét megölelte a déllem a nőstény viszonozta. Bár kicsit megzavarták az előbbi események, de boldogan ölelte meg barátját. Később elengedték egymást és Holly elmosolyodott. Köszönöm. Sugalták a szemei és biccentett a fejével, hogy keresenek valmi harapni valót, ha már itt vannak.
|
A déllem zavartan nézte, hogy mi a Fr-t művel a nőstény. Zavartan, remegő mancsokkal viszonozta az ölelést. Érezte, ahogy a nőstény beleszuszog a szőrébe, így nem mulaszthatta el, hogy ő is szagmintát vegyen. Édes illata volt Hollynak. Lehunyta a szemét és átadta magát a képzeletnek. Hirtelen felébredt az álomvilágból és gyengéden eltolta magát a nősténytől. Nem volt benne biztos, hogy ez egy baráti ölelés akart-e lenni vagy valami más. - Izé bocs, ez egy kicsit fura volt. Persze jól esett meg minden, meg nem is zavart, de... egye fene. - vonta meg a vállát és megölelte a nőstényt. Ő terrmészetesen baráti ölelésnek szánta.
|
Holly felnézett a hímre. Elmosolyodot, majd kihámozta magát a szorításból, és gyengéden megölelte a déllemet. Rég óta nem volt senki, akivel ezt megtehette volna. Elzárkózott a külvilágtól és más arculatott mutatott. A hetyke, mindig vidám, amde komoly nőstény szerepébe volt. De az nem ő volt. Csak egy maszk,ami megvédte a régi fájdalmaktól. De most levált. Hollynak jól estek Woundless kedves szavai, mert így nem érezte magát annyira egyedül. Holly bele temette arcát a hím szőrébe és beszippantotta annak érdekes illatát. Elmélyült az ölelésbe, szíve már nem sajgot, olyan volt ez, mint a legjobb orvosság.
|
Woundless csendben hallgatta végig a szomorú történetet. Lehajtotta a fejét és gondolkodni kezdett. - Csodálom, hogy nem lettél emos ennyi fájdalom után, de... - lassan felemeli a fejét és a nőstényre néz. - A bátyád még nem veszett el. Vissza lehet hozni, csak... nem tudom miképp. Hallottam, hogy zombieból vissza lehet változtatni valakit rendes rókává, de akkor még nem érdekelt ez a szálló pletyka, amúgy se biztos, hogy igaz volt az a történet. Mindegy. Szóval, igen, ez valóban szomorú. - a vállára teszi a mancsát. - Senki sem mondta, hogy az élet egyszerű. Valakinek könnyebb, valakinek nehezebb. És mi a jutalom? Hogy meghalunk. Plussz mellé kapjuk azt a csöpp boldogságot és azt a rengeteg fájdalmat. - megszorítja a nőstény vállát, közben ismét lehajtja a fejét, szemeit is lehunyja. Sóhajt, majd folytatja, elhaló hangon. Viszont, amit mondott, inkább motyogás volt, így a nőstény nem hallhatta.
|
Holly vissza fordult és elképedt. Meglepték a déllem szavai. Szája kicsit nyitva volt a döbbentségtől, de gyorsan megához tért.- Ha tényleg érdekel, akkor megérdemled, hogy elmondjam.- mormogta és belenézet a hím szemeibe.- Kicsi ként mindent elvesztettünk a testvéremmel. Az erdő, ahol éltünk kigyulladt. Csak ketten voltunk a világ ellen. Én még nagyon kicsi voltam ő meg,alig volt 8 éves és megkellet tapasztalnunk az éhezés érzését, az utálatot. Napokat vándoroltunk, de nem tudtuk elfelejteni, ahogy a sok állat rimánkodik és könyörög az életéért. Nem tudtam elfelejteni évekig a sikolyokat. A tettemeket. A tüzet. Egy életre megutáltam a piros színt. A kinkeserves vándorlás után elértünk ebbe az erdőbe. De itt az emberek elfogtak minket és vertek. Mivel én nem voltam az az engedelmes fajta, megakartak verni. De ezt Geller nem engedte. És végig néztem, ahogy véresre verik. Üvöltöttem, hogy hagyják békén, de nem értettek. Végig kellet néznem, ahogy a bátyjám fehér szőrét ellepi a mocskos piros szín. A gyönyörű vérét kiontották azok a söpredékek. De nem volt rám mérges. Sőt örült neki, hogy nem vagyok az a behódoló tipus. Többször is megvertek minket. De egyszer elegünk lett és elszöktünk. Utánunk lőttek. Fájt! Fájt,amit mondtak és fájt az a sebb amit a golyó okzott a lábamba, de menekültünk. Találkoztunk egy nősténnyel, akit Ayokonak hívtak. Ő nagy figyelmet fordított Gellerre. Én sem kerültem el a figyelmét, így lettünk barátok. Ő volt az első és egyben az utolsó legjobb barátom. Ő befogadot minket, akkor, amikor más nem. Ő beiktatott minket a csalágjába. Őt nem érdekelte kik vagyunk, és hogy honnan jöttünk. Csak az érdekelte, hogy jól érezzük magunkat. Pedig még ő is kicsi volt. Együtt nőttünk fel, de egy nap. Egy nap minden megváltozott...mindent elveszítettem ismét. A vörös szín ismét magába emésztett mindent. Mindent. Az erdő újra kigyulladt. Geller előre futott Ayokoval én utánuk. Jól lemaradtam, mert kölyköknek segítettem kijutni. Egy út választott el minket az újabb erdőtől, de akkor. Megláttam egy alakot. És láttam Geller véres tetemét. Éreztem a hiányát. Tudtam, hogy meghalt. Nem lélegzet. Oda rohantam. De akkor az ismeretlen ellököt. Később Geller felkelt. De nem az volt, aki eddig. Vicsorgott rám. Megakart támadni, de láttam a szemében a bizonytalanságot. Elkapta fejét és Ayokohoz rohant. Megharapta. A legjobb barátnőmet is elvesztettem. Láttam, ahogy elvérzik és, ahogy Geller valami fénylő folyadékot cseppegtett a vérébe. Zombivá váltak és eltüntek.- mondta és felsóhajtott. Szeme elködösödött a régi emlékek zivatarától és fejét oldalra hajtotta. Szomorú volt ismét. ~ Utálom a piros színt!~ mormogta magában.
|
- Nem, nem fogsz untatni. - rázta meg a fejét. - Én meg... én nem tudok semmit mesélni a múltamról, de... de komolyan érdekel. - akaratlanul is a nőstény után nyúl és megfogja a vállát. - Ha már mindenki azt hiszi a déllemekről, hogy egy vadbarom állatok, akik ölni tudnak, akkor legalább téged el akarlak hitetni az ellenkezőjéről. - mondta komolyan Holly felemás szemébe nézve.
|
Holly felsóhajtott. - Nem tudom. Nem akarlak untatni és nem tudom, hogy egyáltalán érdekel-e az élettörténetem, meg a bátyjám ésatöbbi. Tényleg jobban esne elmondani, de nam akarlak untatni.-mondta a nőstény és lehorgasztotta a fejét.
|
- Tudtam én,hogy nosztalgiáztál. - mondta vigyorogva, de tudta, hogy ez a helyzet most nem vicces. Nem tudott mit tenni, végül is, valóban alig ismerte a nőstényt, így nem ölelhette át, hogy megvigasztalja. - Ha jobban esik, akkor elmondhatod, de, mint már említettem, ez rajtad áll. De, nem akarok egész végig lovagolni ezen, szóval döntsd el; most vagy soha? - kérdezte egy apró vigyorral az arcán.
|
- Valahogy eszembe jutottak a barátaim és a régi életetm...-mondta és lehajtotta a fejét. Még senkinek sem mondta el valójában az élettörténetét. Azt, hogy mennyi szörnyű dolgon ment keresztűl, hogy emnnyi barátját és család tagját vesztette el. Valahogy sosem került témára. Vagy Holly kerülte ki az élettöri témát? Maga sem tudja. Felnézett a hímre, mert már egy ideje csöndben ült. Sóhajtott egyet, nyomta a lelkét a dolog, de mégsem mondhat el mindent egy idegennek, akit csak negyed órája ismer. Bár biztos jobban érezte volna magát...
|
- Attól még elmesélhetted volna - mondta durcis hangon, majd ő is elmosolyodott. - Hogy ne essék félreértés nekem van két bátyám. - mondta mosolyogva. - Nos és... miért gondoltál a bátyádra? Veszélyben van? - kérdezte őszinte érdeklődéssel.
|
* Holly elmosolyodott azon,amit a hím mondott, majd kuncogni kezdet a "Né má egy idegen" beszóláson. Ezután a szája leköbült.- Körübelül 15 perce ismerjuk egymást, még jó, hogy nem mondtam :D- mondta majd vigyorgott mint a vadalma.- Amúgy igen van, de hosszú történet kapcsolódik hozzá.
|
Woundless és Holly megérkeztek az erdőbe. - Huh, itt tényleg meleg van, nem is kicsit. Ez a párás levegő nincs jó hatással a bioritmusomra. - jegyezte meg vigyorogva. - Bekunkorodik a szőrőm és akkor úgy fogok kinézni, mint valami elmebeteg és... né' már, ott egy idegen! - mutat a szellem Blacksoul felé. Perrsze semmi kedve vele szóbakeveredni, a szellem feléjük se néz. - Szóval izé - fordul Holly felé. - Nem is mondatd idáig, hogy van bátyád.
|
- Oh, sajnálom... - mondta lehajtott fejjel, majd egy darabig csak a földet nézte, végül a kis rókára pillantott. - Végülis nincs semmi akadálya, csak... nem tudom, hogy merre keressem - mondta és a száját elhúzta és sóhajtott egyet.
|
Lótusz ismét megvonta a vállát.-Csak unatkoztam és eljöttem sétálni egy kicsit. Hé, ne segítsek megtalálni a barátodat?-kérdezte lelkesen a róka-Nincs családom, se barátaim. Simán elmehetnénk...-Tette hozzá reménykedve.
|
[287-268] [267-248] [247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
