Rókák falkái

Menü

~ Kezdőlap
~ Őrület-tár

 
Csacsogó
 
Leírások
Leírások : Az utolsó angyel halála

Az utolsó angyel halála

  2011.01.09. 21:53

A gyönge elpusztul, az erős túléli~


,,Derax őrjöngve rontott be a barlangba. - Meghalsz átkozott, semmirevaló állat! - vicsorogta a déllemek hatalmas vezére. Fejét felemelte és egy hatalmasat ordított. Szájából csak úgy spriccelt ki a nyál. Fogait villogtatta, amik fényesek és tűhegyesek voltak. Állkapcsa csak úgy csattogott. Izzó vörös szemekkel pillantott Carlosra, akinek csupán egy imára lehetett ideje, mert a déllem tűz, szél és villám erejét egyszerre bevetve pusztította el az utolsó angyelt. A kék róka csak úgy porrá lett. Ekkor hallott bárki is utoljára a jóságos angyelekről, akik nem bírtak megállni ebben a kegyetlen világban.
Derax közben már lenyugodott és kimerülten dölt el, az égett hulla mellé. Nehéz dolog egyszerre több képességet használni, ez még egy vezérnek is gondot jelent. A hím lassan sóhajtott, és csak most járt át a fején, mit is tett. Megölte az utolsó angyelt. Azt a cseppnyi jóságot, ami a Földön maradt."

Így szól az a reag, amelyben az első déllem elpusztítja az utolsó angyelt.
A hajdani angyelek:
Jóságos lények, melyek halandó és szellem szülőkkel rendelkeztek. Harcra nem voltak alkalmasak, helyette gyógyítottak és segítettek ahol tudtak. Ám sajnos ez a világ nem számukra lett kitalálva. Ez a világ olyan sok szörnyűséget tartalmaz, hogy a jó vagy elpusztul, vagy az is gonosszá válik. Az erdőben elszórtan élnek fél angyelek, esetleg volt-angyelek.

Déllemek és angyelek harca:
A déllemek és az angyelek mióta léteznek, azóta csatároznak. Akkoriban a déllemek voltak a legveszélyesebbek és az angyelek a legjobbak. Az ellentétek ugyan vonzzák egymást, de ők mégsem fértek meg egymás mellett. Az első angyel, Angel se bírta sokáig, - Angel volt a falka névadója - mivel figyelmetlensége, és fiatalsága miatt megölték, helyébe Carlos lépett helyére, aki ugyancsak hamar eltávozott. A többi angyel úgyszintén meghalt vagy elvándorolt. A déllemek immár elfoglalták területüket, de mivel túl messze van falkájuktól, s ez a hely nem nekik való, így a terület csupán egy elhagyatott hely marad.

Angyel históriák:
~Nincsenek~
Nincsenek?! A hatalmas és jóságos angyelekről nem zengnek ódákat? Nem írnak róluk a lexikonok? Ez mégis hogy lehetséges?
A válasz: Egyszerűen. Eltűntek. Az angyelek mindig segítettek azoknak, akikkel találkoztak, ám ez nem viszonzódott. Helyette kihasználták bizalmukat és a rókák és a démonok bejártak területükre. Gyengék voltak és a buták még hittek a szeretetben, a bizalomban ésatöbbi...

 
Rókák triológiája

~ Szabályzat
~ Igénylés
~ Userek
~ Világunk

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-